Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

17. kép. b. utcai homlokzat valamint kocsiszín található. A cselédlakás konyhájában — a gazdaházzal ellentélben — megmaradt a hagyományos tüzelőberendezés. A fülöpszállási épület-együttes berendezésében a cselé­det tartó nagygazda életmódját kívánjuk bemutatni. Az épületek telken való elhelyezése, a lakóház szép arányai, ívelt tornácoszlopsora a Duna—Tisza köze rangos mező­városi építkezésének hagyományait őrzi. 61 3. Mezővárosi tér települési egység: Baja: Az alföldi mezőváros tájegységben kialakított tér egyik sarkán kí­vánjuk elhelyezni azt az időközben többszörösen átalakí­tott épületet, melynek a 19. század második felére jellemző állapotát rekonstruálhatjuk. Az eklektikus, vakolatdíszes homlokzatú lakóház építtetőjét és az építés pontos dátumát ugyan nem ismerjük, de egy 1842-ből származó térkép tanúsága szerint már nagyjából a jelenkorihoz hasonló elhelyezkedésű volt. 1850—1860 között került egy szerb gabonakereskedő tulajdonába. Valószínűleg ekkor alakí­tották ki a gabonatároló padlást, s több kisebb változ­tatást is végeztek az épületen. Az „L" alaprajzú épület rövidebb szárnyát egy gyalogos kapubejáró osztja két részre. Jobb oldalon egy szoba-konyhás lakórész (eredeti funkciójában személyzeti lakás), bal oldalon négy szoba, egy konyha és több kamra található, melyeket az udvari fronton boltíves tornác kapcsol össze. A vegyes — tégla és vályog — falazatú épület kötőgerendás, kétállószékes tetőszerkezet megoldásában képzett ács munkájára vall. Héjazata hódfarkú cserép. Eredeti tüzelőberendezéseire további kutatás szükséges, feltételezhető, hogy a konyha melletti szobák kályháinak (cserép vagy öntöttvas) füstje a konyhai kéménybe csatlakozott, a különálló szobák cse­répkályháit a tornácról fűtötték. A lakóház berendezésében — ismerve a dunai gabona­szállításban fontos szerepet játszó Baja helyét — a múzeumi bemutatás során a ház életének azt a virágzó korszakát kívánjuk felidézni, mely a gabonakonjunktúra idejére tehe­tő. A mezővárosi polgárság lakáskultúrájának mintegy felső szintjeként, a korszakban jellemző műbútorasztalos, Steindl bútorral, és polgári ízlésre utaló tárgyakkal, gazdag kereskedő-polgár otthon miliőjét kívánjuk megvalósítani. 62 Szentes: Az épület több funkciót látott el egyszerre: először lakást biztosított egy kalapos mesternek és család­jának, másodszor az épület udvari frontjának leghátsó, nagyméretű helyiségében alakították ki a kalapos műhelyt, harmadszor az „L" alaprajzú épület utcai frontra néző kisebb helyiségeiben kapott elhelyezést az üzlet és a kész­áruraktár. Az „L" alaprajzú alápincézett ház végső formája három építési periódus eredménye. Alapozása, pincéje, tornác pillérei és boltívei égetett téglából, a felmenő falak vályogból készültek. Az utcai homlokzat eklektikus vako­latdíszítésű, a többi falsík fehérre meszelt. Az épület tető­szerkezete felújított állószékes, a nyeregtetőt cserép fedi. Az utcai frontot boltíves kocsi-kapu kapcsolja a szomszédos telekhez illetve épülethez, udvari homlokzatát síkmennye­zetes pilléres-boltíves tornác tagolja, melynek mellvédjébe ülődeszkák vannak beépítve. A helyiségek részben mester­gerendásak, részben síkmennyezetűek, a padozat föld, kőlap illetve deszkapadló. Az épületen kisebb-nagyobb át­alakításokat végeztek, rekonstruálandó alaprajzi beosztása: az utcai kaputól indulva: készáruraktár—üzlethelyiség­tiszta szoba—konyha—lakószoba—műhely. Azépület a csa­ládtagok visszaemlékezése szerint 1868-ban történt megvá­sárlása óta a Csuray-család tulajdona volt. A Csuray-család negyedíziglen visszamenőleg szentesi születésű, református vallású, kalapos dinasztia volt. Közel száz éven át hét kalapos mestert adott a városnak. A családnak a közeli Nagytőkén mintegy 10 hold körüli földje is volt, melyen kisebb tanya állt, ahol szerény méretű paraszti gazdál­kodást folytattak. A 19. század utolsó évtizedeiben Csuray Mihály kalapos mester még a gyapjúkalap készítés kézmű­ves hagyományai szerint dolgozott; maga és a segédei végezték a kalap készítés teljes munkáját, a nyers gyapjú előkészítésétől a végső formálásig, díszítésig. A gyapjú­kalap készítésének archaikus eljárásait és munkaeszközeit magába foglaló teljes munkamenethez a felméréskor már elbontott külön épületek, épületrészek, helyiségek tartoz­tak. A felmért állapotok Csuray Mihály (és fia) kalapos mester műhelyének és üzletének azt a működési szakaszát jellemzik, amikor a mester már áttért a gyári tompok fel­használására, és a helyi árusításon túl jelentős vidéki vásá­rozással tartotta fenn magát. A szentesi ház berendezése a hármas funkciónak megfe­lelően összetett. A készáruraktárban a falsíkok elé állított polcok dominálnak kész kalapokkal, előtérben kisebb munkaasztal, egy szalmavarrógép és egy támlás szék. Az üzlet berendezésében helyi asztalos készítette, szerény kivi­telezésű, barna tónusú ún. erezett bútorzat a meghatározó: két kétrészes kalaptartó szekrény, alsó részén zárt, felső részén nyitott, polcain eladásra váró kalapokkal. A szekré­nyek előtt eladó pult. Az egyik sarokban négyzetes, üvege­zett, polcokkal tagolt ún. bemutató szekrény, a másik sa­rokban a falon tükör, kissé oldalt fogas, mellette szék és kisebb asztal. Az utcai ún. tiszta szobában a berendezés több elemének utalni kell a paraszti ősökre illetve rokonság­ra, valamint az iparos életmódra, de egészében véve polgári

Next

/
Thumbnails
Contents