Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

A konyári ház berendezésében azt kívánjuk szem előtt tartani, hogy a falubeli visszaemlékezések szerint lakói mindig a legszegényebb rétegből (zsellér, summás, cseléd) kerültek ki. E réteg társadalmi és gazdasági színvonalát tükrözik az egyszerű, faragás és díszítés nélküli bútorok, párhuzamos elrendezésében, a túlnyomórészt háziszövésű textília, s a legszükségesebb háztartási eszközök.

54 Jászárokszállás: A vályogfalú, nyeregtetős, nádfedelű, szoba—konyha—kamra beosztású, utcafrontján kétablakos, tapasztott oromfalú lakóház egyszerű típusa az alföldi vagy közép-magyar háznak. A bontás során megtaláltuk a korábban elbontott kemence, valamint a pitart elválasztó fal átépítésének nyomait, melyeket az áttelepítés során rekonstruálni kívánunk. Az épület egy csizmadiamesterséget folytató paraszt-háztartást fog bemutatni a 19. század végéről.

55 Dömsöd: Az alföldi területek archaikus építkezési gyakorlatát idézi fel a dömsödi lakóház. Falazata rakott sárfal, tetőszerkezete ágasfás-szelemenes nyeregtető, nádfedéssel. Az „L" alakú épület alaprajzi beosztása: szoba— konyha—kamra—boroskamra. A ház az idők folyamán több lényeges átalakításon ment keresztül. A tájegységben a 19. század végi állapotot rekonstruálva, egy szőlőterülettel rendelkező középparaszti gazdaság Duna melléki életmódját és anyagi kultúráját képviseli.

56 Szegvár: A szegvári lakóház a dél-tiszántúli parasztházak egyik alapváltozata. Az épület alaprajzi beosztása: szoba— konyha—kamra—istálló. Falazat vályogtégla, tetőszerkezete ollóágasos szelemenes, a nyeregtetőt nádborítás fedi. Konyhája tüzelőpadkás katlannal, szabadkéménnyel, a szobában búboskemence áll. Utcai homlokzata aszimmetrikus elhelyezéssel egy ablakos, az épület falához archaikus falkerítés kapcsolódik. A ház udvari frontja tornác nélküli. A szegvári ház berendezésében helyi készítésű, díszítetlen barna parasztbútor, sarkos elrendezésben az 1880 körüli szegény parasztság társadalmi—gazdasági színvonalát tükrözi. Kamrájában kiegészítő háziipari tevékenységre utaló tárgyi kellékekkel: növényi anyagok, vesszőfonás szerszámaival és késztermékeivel.

57 2. Utcás—soros települési egység: Mezőberény: Az Alföld szlovákok lakta településeinek jellegzetes épülete a mezőberényi lakóház. Az utcafrontra előtornáccal illeszkedő, ún. podsztenás ház, vakolt hengeres oszlopai között elhelyezett dísz-kovácsolt vasráccsal és a téglából rakott tűzfal vakolatdiszeivel, egy a 19. század második felében Békés megyére lokalizálható kőműves építő gyakorlat szép példája, melynek párhuzamai pl. Békéscsabán, Békésen, Endrődön is fellelhetők. Az épület fala vályogtégla, a szarufás kakasüllős nyeregtető cseréppel fedett. Tüzelőszerkezete és füstelvezetése hagyományos: a konyhában tüzelőpadkával, szabadkéménnyel, s a szobákban kemencével. Az épület udvari frontján tornác húzódik végig. A lakóház alaprajzi beosztásának sajátossága a második szobából nyíló élelmiszeres kamra. A ház már méreteiben is egy módos paraszti gazdaságot idéz (egy gerinc alatt található a kocsiszín és az istálló az épület végső traktusában). A valóságban a városi lakóházakhoz a határban tanya is tartozott. Lakóinak életében fontos helyet foglalt el a gabonatermesztés, melyre az udvarra telepítendő égetett téglából épített, alápincézett, nyeregtetős, cserépfedésű magtár utal. A mezőberényi lakóház berendezésében az alföldi szlovákság módos gazda rétegének kultúrája kerül bemutatásra. Ennek felidézésében fontos szerepet kapnak a helyi készítésű festett bútorok, sarkos elrendezésben, a jellegzetes szőttesek és hímzések, valamint cserépedények, igen gyakran szlovák feliratokkal. Külön figyelmet érdemelnek a viselet egyes darabjai, pl. a mezőberényi hímzett bőrködmön, továbbá a szlovák nyelvi kultúra egyes tárgyai, mint pl. a családi hagyományban megbecsült vallásos énekes könyvek, a rézborítású, kapcsos ún. tranoszciuszok.

58 Hajdúbogos: Az épület szép példája a klasszicizáló építészeti hatásokat tükröző hajdúsági, kisnemesi eredetű, de már paraszti életmódot folytató családok lakóházainak. A településen faluvégre eső ház egy saroktelken áll, homlokzatával a főútra, udvarával és kertjével a határba vezető dűlőútra illeszkedve. Homlokzati megjelenése nemes arányokat mutat: utcafrontja két ablakos, nyitott tornácvéggel, fehérre meszelt falsíkkal, padlásterében két vakolatkeretes szellőzőnyílással. Udvari homlokzatát hat oszlop tagolja, s az épület nagy tömegét a tornác kosáríves nyílásai ellensúlyozzák. Falazat vályogtégla, az ún. kis-kontyos nyeregtető fedése nád. S bár az egyes helyiségek padozata döngölt föld, a mennyezet igényes kivitelezésű; gyalult gerenda és deszkaborítás. Az épület alaprajzi beosztása: szoba—konyha(pitar—kéményalja)—szoba—kamra. A konyhában visszaállítandó a részben meglevő szabadkémény, a szobákban pedig a kemence. Az épület teljes szélességében elhelyezkedő kamra bejárata a tornácról nyílik, benne nagyméretű beépített kétfiókos gabonatartó hambár található. Az udvar beépítése egy az állattartás és a földművelés egyensúlyára utaló gazdaság képét mutatja; istállóval, pajtával, óllal, góréval. A tervek szerint a hajdúbagosi lakóház berendezésében a módos paraszti gazdálkodást folytató kisnemesi kultúra 1860 utáni állapota tükröződik. Ezt képviseli a debreceni asztalos központból származó festett bútor együttes, s a már polgári hatást is mutató textíliák, viseleti darabok és használati tárgyak.

59 Hódmezővásárhely: A tálasmesterségéről, fazekasságáról híres alföldi mezővárost egy olyan épület képviseli a telepítési tervben, mely hosszú évtizedeken át valóban tálasműhelynek adott otthont. A mesterség teljes bemutatására alkalmas épületegyüttes 1904-ben nyerte el mai végleges formáját, „L" alakú saroképületként. Az utcafrontra illeszkedő főépület az 1880-as években már állt, ekkortájt épült ki az ún. védgát alatti utca, ahol több tálas, illetve fazekas élt és dolgozott. A széles tornácú főépület egy aszimmetrikusan elhelyezett ablakkal és fűrészelt deszka oromfallal néz az utcára. Fala vályogtégla, szarufás kakasüllős tetőszerkezetű, nyeregtetejét cserép fedi. Az épületben 1930-ig Kiss Bálint tálasmester dolgozott. A családi visszaemlékezések szerint, míg a keresztépület meg nem épült, a konyhában volt az égetőkemence. A tervek szerint az alföldi mezőváros tájegységben már a 20. század elejére kialakult épületkomplexumot és műhelyelrendezést (égetőkemence és készáruraktár a keresztépületben) kívánjuk megvalósítani. A hódmezővásárhelyi ház és udvara berendezésében a tálasmesterség eszközanyaga, és a munkafolyamat egyes fázisainak szerszám és termék készlete a meghatározó. A ház utcára néző szobájában (az ún. tiszta szobában) és a konyhában nyílik lehetőség arra, hogy bemutassuk a 19. század második feléből származó, népművészeti szempontból is rangos helyi készítésű festett bútorzatot, sarkos elrendezésében. A vásárhelyi bútorkészítő központ a Dél-