Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

Ilyen feltételek között a mezővárosi, paraszti közösségekben is egyre inkább érvényre jutott a kapitalizálódó társadalom osztályrétegződésének rendező ereje : a magánbirtokon alapuló vállalkozói elv, ill. gyakorlat.

35 A kapitalizálódás eredménye az agrárproletáriátus növekedése, mely a mezővárosi fejlődésre is rányomta bélyegét. A társadalomalakulás e folyamatában a mezővárosi parasztpolgárság belső tagolódása felett érvényesült a sajátosan szervezett, igazgatási önkormányzattal rendelkező, s az önállóság, függetlenség tudatformáló eszméjében élő és hívő differenciált közösség egysége (pl. jász- vagy kun tudat, „civis" magatartás, s általában az „ellenzékiség"). Mindez azonban nem jelentett sem társadalmi, sem kulturális vonatkozásban osztatlan mezővárosi közösséget, még a legkedvezőbb feltételek (pl. fele keze ti egység) mellett sem, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a népesség jelentős százaléka külterületeken, tanyákon élt, a már vázolt hátrányos körülmények között.

30 Az alföldi újkori mezővárosi népesség társadalmi-gazdasági tagozódását a telepített porták, épületek lakóinak a munkamegosztásban elfoglalt helyük szerinti lakáskultúrájával, épületberendezéseivel illusztrálhatjuk. 9. Ha csak érintőlegesen is, de ki kell térnünk a korszak közműveltségének kérdéseire, a kulturális vonatkozásokra is, melyeknek az Alföldön életmód ill. életforma befolyásoló szerepe volt. A 18—19. századi társadalmi-gazdasági fejlődés fokozatosan hozta lendületbe először a rendinemesi (nemzeti), majd a kapitalizálódó-polgári kulturális igények kielégítésére a legjobb erőket, mecénásokként és vállalkozókként. E törekvéseket nagyobb egységeiben a felvilágosodás, reformkor és a kiegyezés utáni szakaszaira tagolhatjuk. Elsősorban a közoktatás, az iskolaügy alakulása, a nemzeti nyelv használata érdemel figyelmet. Hazai iskolakultúránk történetében kiemelkedő szerepet játszottak az iskolakollégiumok, melyek éppen a 18. század második felében és a 19. század első felében, jelentős mennyiségi és minőségi, tartalmi, szervezeti és metodikai átalakuláson mentek keresztül. Az iskolakollégiumok egy-egy országrész, így pl. az Alföld területén is „alma máter"-ként, a fíliák kiterjedt hálózatát kiépítve valójában olyan művelődési központokat alkottak, melyek a hazai tudományegyetemek rendszerének kialakulásáig a legfontosabb centrumokat jelentették. Rangosabb építményeikkel településformáló hatásuk is volt. Jó példa erre a debreceni kollégium partikuláris iskolahálózata 1743—1790 és 1807—1848 között.

37 A múlt század második felében a közoktatás fontosabb határjelzői az egyház és az állam beavatkozásához, törvények létrehozásához köthetők. A rendeletek következtében, ill. hatására a legtöbb iskola új épületet kap. E rangos, s az alföldi mezővárosok többnyire első többszintes középületeinek múzeumba telepítésétől el kellett tekinteni, de építészeti megoldásaiknak hatása megfigyelhető a parasztpolgár házakon, többnyire az utcafrontok, homlokzatok kialakításában. A 19. század utolsó harmada minden korábbit meghaladóan mozgásba hozta az Alföld kulturális életét. A mezővárosokban egyre szaporodó napi- és hetilapok híradásaiban nemcsak a tőke ipari vállakózásairól kapunk hírt, hanem közéleti-kulturális létesítmények (pl. iskolák, templomok, városházák, vendégfogadók, színházak) építéséről, működéséről is.

38 10. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum alföldi mezőváros tájegységében megvalósítható program szempontjából különös figyelmet fordított a kutatás arra a kérdésre, hogy az előbbiekben felvázolt történelmi alakulás, a társadalmigazdasági fejlődés 18—19. századi alföldi mezővárosi útja milyen építészeti konzekvenciákat eredményezett, milyen módon hatott, változtatta meg az építkezési elvet és gyakorlatot, hogy formálta át a települések külső képét, a hagyományőrző népességnek otthont adó falvak és mezővárosok morfológiáját. A kutatások alapján úgy látjuk, hogy a középkorban kialakult normák meghaladása anyag, szerkezet és forma szempontjából egyaránt igen lassan következett be, s csak a társadalom szűkebb rétegeit érintette. E tekintetben is fordulópontot jelentett a gabonatermelés és értékesítés konjunktúrája, mely általánosságban az egész paraszttársadalmat mozgásba hozta. Ugyanekkor kétségtelenül tény, hogy a paraszti gazdálkodás termelési és értékesítési maximumai nem érhették el a nagybirtokok, majorságok eredményeit. Ennek következtében a konjunktúrában elsőként felfutó uradalmak, földbirtokos arisztokrácia (pl. Pallaviciniek Mindszent-Algyői, Wenckhei Akasztó-Vésztői, a mágocsi uradalom a Dél-Alföldön, a derecskéi uradalom az Észak-Kelet-Alföldön) építészeti újításai, melyek révén a hagyományostól eltérő épülettípusok jöttek létre, a parasztság számára nem jelentettek ill. jelenthettek széles körben, minden réteg számára követhető mintát. Az következett be, hogy a funkcionálisan szükséges belső fejlődés mellett bizonyos külsődleges, formai elemek és stílusjegyek alkalmazásai, gyakran szervetlen átvételei, másolatai jelentek meg a népi építkezésben. Ennek eredményeként építkezési-építészeti vonatkozásban az alföldi falvak szinte teljességükben, a mezővárosok többségükben lényegében változatlanok maradtak, hagyományos faluképek konzerválódtak.

39 A 18—19. századi alföldi falvakon, mezővárosokon átutazók számára a népi építkezés első pillantásra egységesnek tűnhetett. Külső megjelenésükben a fehérre meszelt, a többnyire földfalazat (leginkább ún. vertfal vagy vályogtéglából rakott), a náddal vagy cserépzsindellyel fedett nyeregtető, a padlásteret lezáró vesszőfonatos és tapasztott vagy fűrészelt deszka oromfal, a homlokzatokat tagoló tornácok, s az utcafronti falsíkok vakolatdíszei határozták meg a látványt. A lakóházak belsejében még kisebb a változatosság. Többnyire földpadlózatú helyiségek, középponti helyzetben a pitvar-kéményalja osztású konyhával, benne tüzelőpadkás-katlanos tüzelőszerkezettel és nyitott, ill. szabadkéménnyel, az utca felé eső oldalon szobai kemencével, az udvar felé eső oldalon kamra vagy másik, de kisebb szoba, a ház végében esetleg istálló. A telek egyéb építményei a gazdasági tevékenységtől függően: istálló, ól, magtár, gabonás, kukoricagóré, szín. E látszólag egyöntetűség, hasonlóság mögött azonban anyag, szerkezet és forma tekintetében gazdag változatosság volt. Középkorig is visszanyúló népi építkezés elemei, mint pl. a falazat nádból, vagy sövényfal tapasztassál, ágasfás-szelemenes tetőszerkezet, a kéményaljban középpadka, karóvázas-vesszőfonatos nyitott ill. szabadkémény.

40 Nem hagyható figyelemén kívül ugyanekkor azonban az a tény sem, hogy a meggazdagodó parasztok az Alföld falvaiban és mezővárosaiban településképformáló menynyiségben építettek nagyobb méretű lakóházakat. Ezeknek anyaga, szerkezetük többségében megmaradt a hagyományos megoldások mellett, de a falazatok kialakításában megjelent az égetett tégla, terjedt a padlásteret lezáró tégla-