Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)
szintet, de nagy munkaráfordítással és jelentős szaktudással (a termesztési tapasztalat és paraszti mentalitás legfőbb jellemzőivel), igen jövedelmező és kiterjedt árutermelést tudott produkálni. 27 A mezővárosi népesség életmódjának, életformájának alakulásában a fentiekből következően, anyagi ereje okán és jogán a paraszt-polgár réteg meghatározó törekvéseiben is a paraszti mentalitás erősödött fel. Egyaránt megnyilvánult ez a termelőeszközökkel és a fogyasztási javakkal szemben támasztott igényekben. Ezeket az igényeket (még a legtágabban értelmezett fogyasztási cikkek : ház, bútorzat, ruházat és egyéb használati eszközök terén is) bőségesen ki tudta elégíteni a helyi ill. kisebb körzeti központokban, mezővárosokban dolgozó háziipari, kisipari, kézműves réteg, mely termelését a paraszti ill. paraszti ízlésű vevőkör kielégítésére specializálta. E kézműves rétegnek nem állott érdekében a vásárló köréből kikerült társadalmi osztályok ízlésének, stílusának követése, és sajátos, ipari konkurenciát nélkülöző helyzetében nem is törekedett rá. Legfeljebb egyes tetszetős, többnyire önkényesen kiemelt formai és stiláris elemet vettek át, használtak fel. E jegyek igen eltérő módon és arányban, minőségben és mennyiségben történő alkalmazása teremtette meg egyik útját a helyi stílusok kialakulásának és elkülönülésének. 28 De ez a tendencia sem érvényesül egyenletesen a kultúra tárgyi összetevőiben, a használati cikkek és fogyasztási javak többségében. Kiemelkedő, szinte egyedi példája a fentieknek az a pusztai jelenetet ábrázoló intarziás tálalószekrény, amely a nagyállattartó debreceni civis házában kerül elhelyezésre. 7. A felvázolt mezőgazdasági termelés olyan sajátos térbeli üzemi keretet alakított ki, mely az egész Alföldre jellemző : a földművelő, szemtermelő tanyát. A településektől közelebb-távolabb, szórtan vagy csoportosan elhelyezkedő tanyák a falusi, mezővárosi népességet főként munkaerő vonatkozásában, de több más szempontból (társadalmi, generációs, nemi) is megosztották. 29 A 18. század végén számszerűségét tekintve a legtanyásabb alföldi város Kecskemét, tanyáinak száma meghaladta az ezret. De többszázas nagyságrendben számolták ekkor a tanyákat már az Alföld más városaiban is: Szeged, Nagykőrös, Cegléd, Kiskunfélegyháza határát sűrűn megülték. Szentes—Szegvár—Hódmezővásárhely—Orosháza—Makó térségében pedig úgy látszik, hogy csak a települések, a belső és a még meglévő külső legelők, mocsarak szakítják meg a tanyásodás összefüggő területeit. Békés—Mezőberény térségében a tanyák sűrűsége olyan képet mutat, mintha közigazgatásilag nem is lennének különállóak. 30 A múlt század folyamán az alföldi tanyarendszer egyrészt térben kitágult, másrészt besűrűsödött, ami a térbeli elosztásban és elhelyezkedésben bizonyos kiegyenlítettséget eredményezett. A tanya elsősorban munkatér volt, s mint ilyen egy ideig nem szolgált állandó lakhelyül, a későbbiekben azonban gazdasági, társadalmi és szociális okok hatására ill. kényszere alatt lakhellyé lett. Korábban elsősorban kertészek, cselédek, majorosok laktak a tanyákon, de fokozatosan költöztek ki a gazdák is. A századfordulón pl. Hódmezővásárhelyen a mintegy 5000 tanyának felében már a tulajdonosok laktak. Ezzel párhuzamosan a 19. században megindult egy másik folyamat is; a tanyákhoz már nem tartozott minden esetben belső (mezővárosi vagy falusi) üzemközpont, e tanyák már nem tartozéktelepülések, hanem önálló ún. farmtanyák. Makón pl. 1861-ben az 500 tanyatulajdonos közül 125-nek már nem volt háza a városban. 31 A tanyák lakóhellyé válása azonban olyannyira a gazdálkodásnak, a termelésnek volt alárendelve, hogy objektumainak építését és felszereltségét tekintve messzemenően elmaradtak a kibocsátó település hasonló funkciójú épületeinek színvonalától. A tanyák a termelési ágazatokban elfoglalt helyük, térbeli elrendezésük, az anyatelepüléshez és egymáshoz való viszonyuk, kapcsolatuk, s nem utolsó sorban a tanyás gazda társadalmi helyzete szerint különbözőek lehettek. Abban azonban azonosak voltak, hogy a tanyás gazdálkodás, mint üzemszervezet a maga külterjes vonásaival, sajátos munkaerőhelyzetével és gazdálkodásával, valamint ebből következően korlátozott árutermelő lehetőségeivel, külterületi elzártságával mintegy saját fejlődésének határait szabta meg. A tanyásodás folyamata egészen a két világháború közötti időszakig tartott. Statisztikai számítások szerint 1930-ban az Alföld népességének 30%-a élt kint a tanyákon, mely átlagában megfelel a mezővárosokéval. A városok közül a legnagyobb volt a tanyán tartózkodók aránya Kecskeméten (56,2%)), legkisebb Makón és a hajdú- ill. nagykun városokban (egyaránt 20% alatt). 32 Még inkább aláhúzza a tanyarendszer jelentőségét, ha a tanyai épületek számát összehasonlítjuk a belterületi házak számával: Szeged (10 295 tanya : 10 004 városi ház), Debrecen (5893 : 8716), Kecskemét (4887:9365), Hódmezővásárhely (8086:6016), Békéscsaba (5722:2610), Cegléd (5645 : 3222), Hajdúböszörmény (53021: 1535), Hajdúnánás (3689:947), Karcag (4380:2079), Kiskunhalas (3221 : 3591), Makó (6754: 1977). 33 A tanyák kapcsolata az anyatelepüléssel egyre lazább, formálisabb lett. A tanyai népesség kulturális és szociális szempontból hátrányos helyzetbe került. A kapitalista korszak városfejlesztő hatásának, törekvéseinek (pl. építkezések, utak, szolgáltatások) nyomát alig látni a tanyákon (néhány bolt, tanyai iskolák). Ilyen körülmények között a tanyák egyre inkább a „kivetett, lecserélt" falusi, mezővárosi javak gyűjtőhelyeivé váltak. A tanyák ilyen értelemben vett konzervativizmusa nemcsak a kultúra tárgyi elemeire, hanem az ott élő népesség tudatára, szellemiségére is vonatkozik. 8. A 18—19. századi alföldi fejlődés a társadalom tagozódásában is új jelenségeket hozott létre. Az újkori alföldi mezővárosok paraszttársadalmának megosztottságában a törpebirtokos és a gazdag paraszti réteg növekedése lett a meghatározó. A feudális rendszer felszámolása megteremtette a jogi lehetőségét, a jobbágyfelszabadításhoz kapcsolódó birtokrendezés, s a tőkés árupiaci kapcsolatok pedig az anyagi feltételeket teremtették meg a birtokforgalom mindeddig nem ismert méretű kibontakozásának. Általában a jobbágyfelszabadítás idején még túlsúlyban lévő középrétegek rovására a birtokelaprózódás révén nőtt a törpebirtokos rétegek aránya, ill. gyarapodott a gazdagparasztság birtokállománya. E kétirányú folyamat üteme az Alföldön az ország többi területéhez képest erősebb volt. Ez elsősorban azokra az alföldi területekre volt jellemző, ahol már a feudalizmus idején is országosan a legmagasabb volt a teleknagyság átlaga, továbbá, ahol a nagybirtok kevésbé korlátozta a birtokforgalmat (különösen az ún. szabadalmas területeken), valamint ahol a paraszti földhalmozás korábban nem ismert feltételei (abszolút és viszonylagos földbőség) jöttek létre. 34
