Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: Asztalosok Szentkirályszabadján

8. kép. Szentkirályszabadja, Kossuth u. 37.: A Rátzkevi-ház alaprajza. (H. Csukás Györgyi felmérése, Szálai András rajza) fejezetten jómódra vall. A műhelyben századunk elején egyszerre három gyalupad állt, ahol apa és két fia folytatta az asztalos mesterséget.

31 A vásározó asztalosok többségének nem volt külön műhelye, a lakóház egyik helyiségében, a hátsó szobában vagy a kamrában rendezték be műhelyüket. Sok helyen a család egyetlen szobája szolgált műhelyül és lakhelyül egyaránt, ahol főztek, ettek, aludtak is. Ilyenkor a faforgácsot minden este gondosan felsöpörték, az állandó szállongó fűrészpor miatt így is igen egészségtelenek lehettek az ilyen műhelyszobák. Nyáron a munkák egy részét az udvaron vagy fészerben végezték. E vásározó iparosok századunk elejétől fogva már ritkán foglalkoztattak segédet. Többen voltak olyanok, akik szekrények készítésével csak a mezőgazdasági munkák szünetében foglalkoztak. Az asztalosokéhoz hasonló, a mesterségben való jártasság különböző foka szerinti munkamegosztás figyelhető meg a helyi bognároknál is századunkban. Jóval kevesebben voltak a teljes felszereléssel, gyalupaddal is rendelkező „kerekes bognárok", mint az „ódalas bognárok".

32 Részben más faanyagot is használtak. Akadt olyan „bognár" is, aki csak lőcsöket faragott. Kész, vasalt kocsik csak megrendelésre készültek, egyébként a vevő külön vette meg a kerekes és az oldalas bognártól a kocsi alkatrészeit, s maga vasaltatta be a kováccsal. A bognárok majdnem ugyanazokat a vásárokat járták, mint az asztalosok, de ők a nagyobb uradalmakat is felkeresték, különösen aratás, „takarulás" előtt. Az oldalas és kerekes bognárok közösen fogadtak fuvarost a vásárokra. Néha a kovács is társult hozzájuk, és a kész kocsi árán megosztoztak. A bognárok az asztalosokhoz hasonlóan dolgoztak fakereskedőknek is. Az asztalosok az első világháborúig csak kézi erővel dolgoztak, utána is alig páran szereztek be körfűrészt, gyalugépet. A ma is meglévő műhelyekben szinte mindenütt kézi eszközöket találtam. A szerszámokat a „régiek" német nevekkel illették, melyek némileg eltérnek az általánosan használt német eredetű asztalos-terminológiától.

33 Csak újabban terjednek a különféle asztalos szerszámok magyar elnevezései. A gyaluk általában gyári készítmények voltak, legtöbb a bécsi Weiss cégtől. A gyertyánfából készült gyalutokot az asztalosok maguk is el tudták készíteni, a gyaluvasat azonban mindig vaskereskedésben vásárolták, többnyire a veszprémi Kultsár-féle vasboltban. A gyalukat és egyéb eszközöket a különálló műhelyekben általában a gerendákra erősített deszkákon és a gyalupad bedeszkázott alján tartották, a fűrészeket pedig a falra akasztva. Szobában kialakított műhelyben viszont polcos szekrényben vagy „ceigram"-ban (szerszámtartó faliszekrény) volt a helyük. A szentkirályszabadi asztalosok keményfából dolgoztak, fenyőfát csak a szekrény nem látható részein használtak. A helyi asztalosiparnak ez a sajátossága valószínűleg már a múlt század elején kialakult, összefüggésben a helyi faanyaggal. Korábban Szentkirályszabadja határában is voltak erdők, 1857-ben a község 4747 kat. holdnyi határából 1142 kat. hold, vagyis majdnem az egyenegyede erdő volt. Ez a század végére majdnem felére csappant.

34 Az asztalosok faanyaga a tölgy, bükk, cseresznye, dió, kőris, jávorfa, szilfa és hársfa volt. A gőzölt bükkfát veszprémi fakereskedőktől vásárolták. Ezt igen tartós faanyagnak tartották. A fát századunkban már többféle helyről és módon szerezték be. Vásároltak erdőtulajdonosoktól, különösen a szentgáliaktól, a bándi Lauer-féle fűrészmalomból, a káptalantól, továbbá veszprémi fakereskedőktől és a faárugyárból. Volt, aki fél évre előre is megvásárolta a fát, mások csak két, három hétre valót. Sokan a vásárról hazafelé jövet ugyanazzal a kocsival hozták a fát, amellyel a bútorokat szállították. így Győrből hazafelé jövet Zircen, Fenyő-