Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: Asztalosok Szentkirályszabadján

években egyenletesen, majd az 1840-es években ugrásszerűen nő az asztalosok száma. Az 1840-es években 10-en kezdték inaséveiket, ill. szabadultak fel segédnek. Az asztalosok növekvő száma arra mutat, hogy a 19. század második negyedétől kezdve tevékenységük már nemcsak a helyi igények kielégítésére irányult. Az 1840-es években már legalább 15 mester egyidejű működésére lehet következtetni. Az 1850-es évekre úgy megszaporodott a szentkirályszabadi asztalosok száma, hogy mint a veszprémi anyacéh Szentkirályszabadján lakó és működő tagjai, Asztalos Társaságot hoztak létre. Az 1852. szeptember 15-én Fertig János fő céhmester jelenlétében tartott első közgyűlésen 20 asztalos jelent meg. Az első közgyűlésen közakarattal rendeletet hoztak, melynek 1. és 7. pontja arra mutat, hogy a céhtagok mellett jelentős számú kontár is dolgozott a faluban: „Mi alolirt Szent Király Szabadgyai lakosok, a Veszprémi Asztalos anyatzéh tagjai, a tisztelt Czéh Mester Úr jelen létében léptünk ily egyességre köz akarattal, hogy ezen mostani rendelet szerint fogunk mind azonn rendellenségnek elene álni, mely eddig köztünk voltt. 1-ször hogy a napságtól fogva senki ne merészelje a mesterségen kivüli egyéneknek dolgoznyi, különössen olyannak, akik a mesterséget sem nem tanulták, sem folytatnyi jussok nintsen azokat bírói hatalommal is le tilthassák... 7-szer Mi is kik meg czéh társaságban nem voltunk, ezen feljeb határozott punktumoknak meg tartására magunkat kötelesnek ismerjük." A kontárok működésére abból is következtethetünk, hogy az anyakönyvekben több helyen szerepelnek „asztalos" megjelöléssel olyan egyének, akiknek neve a céh és az asztalos társaság jegyzőkönyveiben nem fordul elő (ld. az I. sz. melléklet függelékét). A táblázat és a függelék adatainak összevetéséből kitűnik, hogy a kontárokkal egy időben azonos családnevű asztalosmesterek is működtek. Ebből arra következtethetünk, hogy a céhes kereteken kívül dolgozó, nem tanult asztalosok többsége asztalosmesterek rokonságából került ki, valószínűleg asztalos rokonához „dolgozott be". Jóllehet a szentkirály szabadj ai asztalosok, mint fíliális mesterek, továbbra is a veszprémi anyacéh kebelébe tartoztak

22

, mint külön Asztalos Társaság, jegyzőkönyve alapján inasokat szegődtettek, remekdarabokat bíráltak el, mestereket vettek fel tagjaik közé. A társaságot a veszprémi anyacéh mintájára szervezték meg, élén évente választott társasági biztossal és a sor szerint következő szolgálómesterrel. 1856-ban elhatározták, hogy a temetések pompájának emelésére lámpásokat csináltatnak.

23 1857-ben már az új lámpásokkal vonultak fel tekintetes Rosos Pál temetésére, amiért is 12 fr 31 krajcár ajándékban részesültek. A temetéseken való részvétel a későbbiekben is jelentős bevételi forrása volt a társaságnak. Az asztalos társaság pénzét, iratait a lámpásokkal együtt egy ládában tartották (amelyet hol ládának, hol szekrénynek jelölnek a jegyzőkönyvben), s a mindenkori társasági biztos (később elnök) házához szállították. Az elnök leköszönésekor mindig számot adott a társaság vagyonáról, ami 1873-ban a következőkből állt: „1 db 120 frt-os adóslevél és egy darab 1818-ban vert ezüst húszas, egy darab 13 frt 62 kr értékű kötelező és még 8 frt 36 kr készpénz, két boros korsó, 14 darab boros pohár, egy fenyőfa asztal és egy pénztár szekrény, benne 4 darab temetkezési lámpával, egy darab tinta tartó porzótartóval és tányér forma alljával." 1877-ben a leltár két ülőpaddal bővült. Az asztalos társaság jegyzőkönyvének bejegyzéseiből kitűnik, hogy az 1860-as években feltűnően megugrik az asztalosipart tanulók száma. Az inasok közt sok a nemesi származású (Id. I. sz. melléklet). Az 187l-es évnél olvasható egy bejegyzés, amely már egyértelműen bizonyítja, hogy a szentkirályszabadi asztalosok, köztük sok kontár, már a 20. századból jól ismert vásározó tevékenységet folytatták. Az 187l-es közgyűlésen a tagok közmegegyezéssel elhatározták, hogy „azon egyének, akik a társaságnak nem rendes tagjai, vásárra össze rakodik, vagy mind akármi szín alatt elviszi, 2 forintra büntetetnek." Az 1872. évi VIII. törvénycikk értelmében a társaság új ipartársulattá alakult. 1873-ban a földművelés- ipar és kereskedelmi miniszter intézvényére a társulat az alábbi észrevételeket tette az alapszabályokra vonatkozólag: „a társulat az ugyan itt alkotandó bognár ipartársulattal egyesülni semmi áron sem hajlandó, sőt, mint külön álló s elvük szerint semmi áron nem egyesíthető magántársulat alakíttása egyhangúlag elfogadtatott." Ennek ellenére 1872-től kezdve előfordul, hogy az asztalos ipartársulatba más szakmabelit is felvesznek, így 1872-ben Varjas Sándor kerékgyártót és Kohn Sándor cipészt. Az 1870-es évek végétől kezdve a közgyűlések egyik fő napirendi pontja a „pénzek behajtása" és a „kontárkodók ' feljelentése". Egyre gyakoribb az olyan kitétel, hogy csak akkor válhat valaki a társulat rendes tagjává, ha a felvételi díjat lefizeti. A társulat, és egyáltalán az asztalosok növekvő anyagbeszerzési nehézségeit, pénzhiányát jelzik az 1881. és 1882. évi határozatok. 1881-ben a közgyűlés arról határozott, hogy hetenkénti befizetéssel a társulat tagjainak önsegélyezésére szövetkezetet alapít. A következő gyűlésen felmerült, hogy más ipartársulatok mintájára nyersanyagbeszerzésiegyletet alakítsanak, mégpedig oly módon, hogy a már régebben alapított temetkezési segélyalapítvány tőkéjét fordítanák e célra. Az 1881. évi jegyzőkönyvben ezt olvashatjuk a tervezetről: „Tekintetbe véve a rossz üzleti viszonyokat, a nagy pénzszükséget, és ennek következtében a munkának nagyon olcsó árát, arra vagyunk kényszerítve, hogy minden kigondolható módon azon kell lenni, hogy a munkánkhoz megkívántató tárgyakat minél olcsóbban beszerezhessük — erre kényszerit bennünket a megélhetési akarat — de ennek elérésére miután az ügyet megbeszéltük más módot nem találtunk, mint az önsegély elvére alakított szövetkezet ügyét, ez okból határozottá emeltük, hogy egy betéti egylet alakítását, a fizetendő összeg nagyságát mindenkinek tetszésére hagyván fenn azzal a hozzáadással, hogy ha majd a társulat pénztárába helyeztetik el, hogy e társulat minden tagja a nagybani vásárlás előnyében részesülhessen és az általa részenként befizetett összeg 4/5 részét midőn az már tőkét képez, szükség esetén 5% kamatra kölcsönül felvehesse." A szentkirályszabadjai asztalos ipartársulat temetkezési segélyegyletének szövetkezetté való alakulását 29 asztalos és 2 asztalos özvegye írta alá. 1883-ban a temetkezési segély összegét 10 frt-ban állapították meg. A következő években választott „deszkakezelő gondnok" gondoskodott a keményfa deszka beszerzéséről. 1883-ban egy elismervény van bejegyezve az asztalos társulat jegyzőkönyvébe, „mely szerint a Szeníkirályszabadjai asztalos ipartársulat temetkezési segély alapítványa a választmány határozata folytán keményfa deszka vásárlására fordítandó lévén alól irott át-