Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - KECSKÉS PÉTER: Vargha László és a Magyar Népi Építészeti Gyűjtemény

ségről, akár tematikus beosztásról van szó, követke­zetesen végigvonul a fényképdobozok és adattári anya­gok feliratozásán, s ezt kell visszaállítani a rajzmap­pákra vonatkozóan is. A MNÉGY közgyűjteményi hasznosítására és gon­dozására kuratórium, ill. szakmai bizottság alakult. 7 A múzeum állami megbízásos pályázat elnyerésével tudott anyagi támogatást biztosítani 1985-ben a ren­dező munka megkezdésére, a kutatóhely felújítását és berendezését saját költségvetéséből oldotta meg. A pá­lyázati pénzből került sor az anyagválogatás első fá­zisára, a fotótári, adattári és építészeti felmérési adatok elkülönítésére. Ezután a három gyűjteményi rész föld­rajzi és tematikus beosztása kezdődött meg. A felmérések földrajzi rendbe osztása és szekrények­be helyezése után az év második felében a munka két irányban folytatódott. Egyrészt a felmérések objektu­monkénti anyaga került együvé az 1913-as helységnév­tár szerint, s elkészült a rajzok feléről az épületnyilván­tartó lapok sorozata is, ami a leltározást lehetővé te­szi. Másrészt az eredeti manuálék fénymásolása, ill. xeroxálása is megkezdődött (ezek kerülnek majd a kutatók kezébe), s e másolatok 1 : 50 méretű felszer­kesztése is megindult. A legjelentősebb előrehaladás a fotótárban történt. A fotónegatívokat az 1913-as helységnévtár szerint át­rendeztük. A nagyméretű, üvegezett fekete-fehér diák (8,5x8,5 cm) nagyobb részét végleges leltárkönyvbe vezettük. Gondos munkát követelt a fotónegatívok betasakolása és szakszerű feliratozása, a hiányzó ada­4. kép. Szabad kémény sövényfalán datálás: 1869. Kide, Ko­lozs m., Alsó u. 31. (1941). (Chidea, jud. Cluj, Románia) tok pótlása. E szintén leltározásra előkészítő munka­fajtát a gyűjtemény felén végeztük el. Megindítottuk a hiányzó fotónagyítások pótlását (7000 db) és a rep­rodukciók, ill. repronegatívok elkészítését. 8 5. kép. Konyhai tüzelőberendezések a szabad kémény alatt. Kide, Kolozs m., Alsó u. 31. (1941). (Chidea, jud. Cluj, Ro­mánia)

Next

/
Thumbnails
Contents