Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - SIMÁNYI FRIGYES: A pedagógus és oktató Vargha László

Simányi Frigyes A PEDAGÓGUS ÉS OKTATÓ VARGHA LÁSZLÓ Mint ismeretes, VARGHA László a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékén mint docens közel negyedszázadon keresztül építészhallgatókat oktatott magyar építéstörténetre. Kevésbé ismert, hogy ő volt az első, akinek sikerült kieszközölnie, hogy a magyar népi építészet oktatása is helyet kapjon az építészképzésben, igaz, hogy csak fakultatív formában, késó'bb azonban a műemlékvédelmi szakmérnökképzés keretében vizsgatárgyként is. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy ennek az eredménynek a kivívásában olyan segítőtársai és felettesei voltak, mint KARDOS György és MAJOR Máté professzorok, akiknek a tanszékén dolgozott. A magyar népi építészet oktatásának bevezetésére már régebben is voltak kísérletek a Műszaki Egyetemen. „Népépítészet" címen még kötelező tárgy is volt egy időben az építész karon. Ezt KISS Tibor profeszszor adta elő. Ez az előadássorozat — anélkül, hogy jelentőségét alábecsülnénk — elsősorban a tervezési ismereteket volt hivatva gazdagítani és szinte kizárólag alaki, formai, esztétikai kérdésekre terjedt ki. A magyar népi építészettel való komplex foglalkozást, oktatásának valóban egyetemi rangra történő emelését az építész karon VARGHA László előadásai jelentettek. Nyugdíjba vonulása után e tárgynak sajnálatos módon a mai napig nincs helye a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Miként volt lehetséges, hogy csupán fakultatív keretek között tartott előadásaival VARGHA László valóságos iskolát teremtett?! Miként tudta egész építészgenerációkba beoltani a nép építészetének, hagyományainak tiszteletét, megbecsülését, szeretetét?! Hogy lehetséges, hogy az építész középgeneráció azon tagjai, akik ma a népi építészet megőrzése, feltárása vagy a műemlékvédelem terén valamilyen szerepet töltenek be, kevés kivétellel mind az Ő tanítványainak mondják és vallják is magukat? Egy megemlékezésen mindig illik megszépíteni az egykori valóságot, ezért most azt kellene mondani, hogy VARGHA László nagyszerű, diákjait minden körülmények között lebilincselni tudó előadó volt. Nos, nem volt az. A rendkívül választékos és szabatos meghatározásokat alkalmazó, száraznak tűnő előadásmódja önmagában aligha lett volna elegendő ifjú hallgatói figyelmének lekötésére, arra, hogy a fakultatív, tehát nem kötelező óráit ne csak néhány diák előtt, hanem legtöbbször zsúfolt tanteremben tartsa meg. Mivel tudta akkor mégis lekötni hallgatóit?! Hatásának, személyes varázsának titka óriási tudása, tárgyismerete, csodálatos emlékezőtehetsége, emberi magatartása volt. Bár előadásait legtöbbször teljes egészében felolvasta, vagy nagyon alaposan előkészített jegyzetanyag alapján mondta el, mégis hallgatói általában már az első percekben felismerték, hogy rendkívüli egyéniséggel ülnek szemben; Mindig, minden órájára igen gondosan készült, mivel azt vallotta, hogy diákjai a legtöbbet várják tőle, ezért velük szemben tiszteletlenség lenne csupán rutin jellegű előadást tartani. Mint oktató, nem érte be pusztán azzal, hogy szaktárgyait minél alaposabban megismertesse hallgatóival, hanem igénybe vette polihisztori tudásanyagának, sokrétű tudományos és műszaki képzettségének valamennyi eszközét ahhoz, hogy szakmailag jól felkészült, biztos ízlésű, művelt építészeket neveljen. így szaktárgyainak anyagát mindig kibővítette a kapcsolódó társtudományok eredményeinek ismertetésével, kitérve az európai történelmi és kultúrtörténeti kapcsolatokra, hatásokra, összefüggésekre. A magyar építéstörténeti és népi építészeti ismeretekkel szorosan öszszefüggő vagy azokkal akár csak felületesen érintkező, nem csekély számú társtudományban való tökéletes tájékozottsága, jártassága valóban lebilincselő volt. Egyaránt otthonosan mozgott a magyar és európai néprajz, a magyar és egyetemes építéstörténet, művészettörténet, iparművészet tudományában és ismeretanyagában. VARGHA László kiváló ismerője volt Magyarország történelmének, a hazánk területén feltárt őskori kultúráktól kezdve napjainkig. Tájékozott volt a népi építészettel összefüggő nyelvészeti, etimológiai kérdésekben. Ismerte az idevonatkozó legújabb és legfontosabb régészeti feltárások eredményeit, hiszen egykor maga is számos jelentős ásatás irányítója, ill. résztvevője volt. Jelentős szerkezeti és anyagtani ismeretekkel rendelkezett, amit a népi építészet oktatásánál hasznosított. Mint muzeológus elismert szaktekintély volt. Behatóan foglalkozott korunk építészetével és művészeti törekvéseivel. Érdeklődési területeinek sokasága