Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Tanulmányok - K. CSILLÉRY KLÁRA: Statisztikai vizsgálatok a magyar népi bútorok történetéhez

o en S oo 5. kép. Datált hódmezővásárhelyi cserépedények és bútorok a Néprajzi Múzeum állományában (KRESZ Mária 1954. 145. alapján) (1. cserépedények, 2. bútorok) edényeknek a divatja ugyanis akkor, azaz az 1880-as években emelkedett a legmagasabbra, amikor a mezőváros lakossága már legalább egy évtizede csupa a korabeli műbútoroknak megfelelő, egyszínű bútort vásárolt.

56 Úgy tűnne, hogy a WIEGELMANN által Északnyugat-Németországra vonatkozóan megállapítottak — és törvényszerű alakulásmenetnek feltételezettek —,

57 nevezetesen, hogy folyamatosan növekvő jólét idején a presztízsjavak a kisebbektől a drágábbakig vezető egymásutánban jelennek meg, eszerint itt nem lenne érvényes. Erről azonban nincsen szó. Hihető, hogy a költséges presztízsbútorok beszerzését Magyarországon is megelőzhették a kisebb értékű díszes műtárgyak. Alaposabb erre irányuló kutatás híján azonban egyelőre ezt nem lehet hazai anyaggal alátámasztani, igaz, megcáfolni sem lehetne. Erre vonatkozó ismereteim alapján úgy látszik, hogy a magyarországi datált tárgyanyag nem is alkalmas a sorrend megállapítására ; úgy tűnik, nálunk a nagyobb objektumokra viszonylag korán került datálás — lásd a XVII. századi falusi mestergerendákat —, esetleg éppen az ilyenek jelentőségét emelhették ki azzal, hogy elsősorban ezeket ruházták fel évszámmal. A datált hódmezővásárhelyi cserépedények példája is a bútorok datálásának korábbi voltáról győz meg bennünket: a legkorábbról, az 1790-es évekből ugyan évszámos bútorból és cserépféléből egyaránt egy-egy példányt Őriz a két legnagyobb múzeumi gyűjtemény,

58 de az 1800-as évtizedből az arány : 5:1, az 1810-es évekből: 8 : 6 és csupán az 1820-as években haladja meg a datált cserepeké az ilyen bútorok számát (21 : 24). Az itteni évjelzéses cserépféle mennyiségét a későbbiekben azután főként a pálinkásbutellák emelik meg, hiszen az 540 datált példányból 347 a butella, a tetozés évtizedében, az 1880-as években pedig 144-bŐl 111 darab.

59 Visszatérve a datált bútorok statisztikai görbéjének a XIX. század derekán feltűnő irányváltoztatásához, szükségesnek látszik közelebbi példa segítségével megvilágítani a lakosságnak azt a hányadát is, amely a múlt század második felében továbbra is kitartott a hagyományos felépítésű és díszű bútor mellett. Ezek zöme immár falusi paraszt; az Ő reprezentatív bútorral való berendezkedésüknek a felfutását hivatott szemléltetni az a grafikon, amely a Néprajzi Múzeumnak a Tolna megyei Faddról származó datált bútorainak az alapján készült (7. kép). Faddon már a XIX. század első felében is működött asztalosság, a helyszínen megfigyelt példányok közt is akadt olyan, amely megítélhetŐleg ekkor készült, ám a begyűlt anyagnak a tanúsága szerint csak a század derekától válhatott népszerűvé a készítés évének feljegyzése a tárgyra. A datálás iránti igény eme késésén túl, Fadd példáján szeretnék emlékeztetni a városi és falusi asztalosmunkák közti stílusbeli fáziseltolódásra is. Ezt jól jellemzi az a tény, hogy Fadd egyedi stílusa — akárcsak a környék több más központjáé — Komáromnak azt az erősen rajzos jellegű II. stílusát vitte tovább, ami ott — XVIII. század közepi kezdetek után — datált példányokkal az 1780-as és az 1820-as évek közt mutatható ki. A későbbi, festőibb, színesebb komáromi stílus viszont már nem befolyásolta Fadd további stílusfejlődését, ez tehát az itteni datált bútorok fénykorában is, egészen az 1890-es évekig, szinte teljes mértékben régies ízlésű maradt.

60 De nem csupán az egyes területek, városok, mezővárosok és faluk által használt bútor, részben pedig az azok díszének helyi stílusai között figyelhető meg jelentős eltolódás, hanem a parasztság különböző réte-