Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Tanulmányok - KECSKÉS PÉTER: Egy letenyei présházpince felmérése és áttelepítése

Kecskés Péter: EGY LETENYEI PRÉSHÁZPINCE FELMÉRÉSE ÉS ÁTTELEPÍTÉSE 1. A présházpince felmérése és az előzmények A Szabadtéri Néprajzi Múzeum épületkiválasztó és tudományos előkészítő munkálatai során 1966-ban mérték fel a Letenye (Zala m.) Öreghegy 287. sz. présházpincét. A műszaki dokumentációt VARGHA László (1904-1984) és SZABADOS László építészmérnök készítette el a Néprajzi Múzeum megbízása alapján.

1 A felmérés és dokumentálás szempontjait VARGHA László úgy határozta meg, hogy az alkalmas legyen az építmény múzeumi áttelepítésének előkészítésére: figyelembe vette a bontáskori bejegyzések, kiegészítő adatok technikai és dokumentáció-módszertani igényeit. E ténynek azért is kell jelentőséget tulajdonítani, mert az új múzeumtípusnak megfelelően kívánta az elengedhetetlen műszaki pontosságot, a technológiai adatokat és a muzeológiai igényeket egyeztetni és ötvözni, s mindezt új dokumentációtípusba integrálni. Tehát az építmény és környezete, az építőanyag és -technika összefüggései, az építmény berendezése és funkciója minden dokumentálható relikviáját rögzíteni igyekezett. Ezen túlmenően a későbbi mélyebb feltárással, pontosabb megfigyeléssel előbukkanó adatnak biztosított „rajzi teret", rávezetve ezzel utódait a várhatóan kérdéses pontokra és problémákra. A dokumentáció műszaki-építészeti anyaga így három részből állt: A minden méretre kiterjedő, helyszínen készült manuálék (1—3. kép), az ebből 1 : 50 arányban szerkesztett felmérési anyag (amin csak a fontosabb szerkezeti elemek és befoglaló méretek szerepeltek), végül ugyanezeken a lapokon 1 : 50-es méretű szaggatott kontúrvonalas rajz — ahogyan VARGHA László nevezte — szerkezeti séma. Az anyagot természetesen igényes műleírás és 23 db fénykép egészítette ki. Ez a felmérési anyag egészében és részleteiben is irányt mutató volt, s az egyik első teljes értékű dokumentáció a múzeum történetében. 1969-ben a múzeum Operatív Bizottsága elfogadta a letenyei pince áttelepítési javaslatát, jóváhagyta továbbá a szőlőfeldolgozás és bortárolás főbb építészeti típusainak meghatározását. VARGHA László is részt vett e tanácskozáson, s szorgalmazta a pincék múzeumi nagytáji építménycsoportokhoz, tájegységekhez való telepítését az eredeti határhasználati rendnek megfelelően.

2 A letenyei présházpince így a nyugatdunántúli tájegység tartozéktelepülési részén 16. pozíciószámmal került telepítési tervbe, egyéb zalai és vasi szőlőhegyi hajlékok között (kőszegi, bocföldei, lendvadedesi és petőmihályfai építmények).

3 A múzeum munkatársai 1970-, 1973- és 1975-ben kiegészítő kutatást végeztek Letenyén és környékén. Mivel a présházpince külföldi örökösöké volt, az áttelepítést nem kezdeményezhettük. A jogi kérdések megoldásában a Zala megyei Tanács V. B. segített a múzeumnak, a présházpince áttelepítését, mint műemléki, gazdaságtörténeti és néprajzi értéket, tanácsi határozattal bérmentesen engedélyezte. Ennek nyomán 1976-ban került sor az épület szakszerű bontására és az építőanyag múzeumba szállítására. Elkészültek a bontás során a szükséges műszaki, muzeológiai és fényképdokumentációk .

4 2. Az épület típusa és egyedisége A nyugat-dunántúli présházpincék kiválasztásánál több mint száz kutatópont terepbejárása és a történeti-statisztikai adatok alapján egyértelművé vált, hogy a szőlőhegyi épületek történeti alakulását kell elsősorban figyelemmel kísérni. Tehát a termesztés helyén lévő, felmenő falú építményekben megvalósult szőlőfeldolgozás (présház) és bortárolás (pince) XVIII—XIX. századi gyakorlatát őrző emlékanyag fontosabb típusait kell meghatározni. Zala és Vas megyék területén a filoxéravészt megelőző időben főként boronafalú, kéthelyiséges, lekontyolt nyeregtetejű, zsúp- vagy nádfedelű présházpince jelentette az alaptípust.

5 A jobbágy vagy zsellérgazdaság telepített (örökölt, vett, bérelt), általában egy magyar holdat meg nem haladó szőlejének termését ilyen „hegyi hajlék"-ban szűrték le és tárolták. Az épület présházában bálványos borsajtó mellett nyílt tűzhelyes padka, felette szikrafogós üres fedélszék volt. A présház a hosszú oldalról nyílt, amiből a lepadlásolt pincébe tölgydeszkából rótt ajtó vitt. A pincében ászok fán tárolták az ősztől őszig általában elfogyó 10—20 magyar akónyi színbort ill. lőrét. Meg kell jegyeznünk, hogy ebben a présházpincében megvolt az ideiglenes kinntartózkodásra alkalmas tér: a pince szénás padlásán és a présház tűzhelye mellett. A jellemzésnél arra is felhívjuk a figyelmet, hogy borsajtó csak a présházak kétharmadában volt. A must-