Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony és a Balaton-felvidék népi építészete (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Dunántúl tájegysége)

lia: 1969. 247. A sarvalyi házak közül is többet módos, valószínűleg kisnemesi lakókhoz kötnek a feltárók: HOLL Imre 1979. 45. A XVIII—XIX. században is ehhez hasonló volt a helyzet: a falusi nemesség jómódú rétege szabadkéményes, bolthajtásos házakban élt, elszegényedett rétegei viszont lakáskultúrájukban sem különböztek a jobbágyoktól: VAJKAI Aurél 1957. 95—107., Uő. 1959. 219. 93. ENTZ Géza 1956. 130—131. Az alsóörsi udvarház alaprajza alapján eléggé valószínűnek látszik, hogy a konyha hátsó, kamrával határos része fölött, vagyis a kemence fölött szabadkémény emelkedett (Ld.: még a 81. és 82. sz. jegyzetet). 94. K. CSILLÉRY Klára 1982. 275. 95. CZEGLÉDI Ilona—KOPPÁNY Tibor 1964. 54— 55. A feltáró szerint a ház szakaszosan épült, a szobához később épült hozzá a sárba rakott kőfalú középső helyiség (konyha). Minthogy a szobának kívülfűtős kályhás kemencéje volt, magában nem állhatott. Feltételezhető, hogy eredetileg füstösház volt, s tüzelőberendezését a konyha hozzátoldásakor alakították át. Az is lehetséges azonban, hogy a szoba eltérő falazástechnikáját az indokolta, hogy a helyiség boltozva volt — a boltozat néhány bordatöredéke elő is került. Ez esetben csupán az eltérő faltechnika alapján nem állapítható meg, hogy melyik helyiség épült korábban, esetleg egyidejűek-e. 96. KOVALOVSZKI Júlia 1969. 246—247. A kemencés helyiség melletti fűtetlen helyiség földbe mélyítését az indokolja, hogy az lakókamra, hálókamra lehetett. Fűtőberendezés híján a félig földbe mélyített helyiség védettebb melegebb volt. 97. TÓTH János 1975. 31, 34., BÍRÓ Friderika 1975. 77., SZENTMIHÁLYI Imre 1980. I. 54, 106—107. 98. SZENTMIHÁLYI Imre 1980. I. 69. Könnend 1649es házösszeírásában még mindig 17%-os a füstösházak aránya (igaz zömmel a külvárosban, a szegényebb rétegnél). 99. JANKÓ János 1902. 204., VAJKAI Aurél 1940. 313. 100. ÉBNER Sándor 1933. 3, 5, 8., BÍRÓ Friderika 1975. 88—89, FILEP Antal 1979. 246. 101. JANKÓ János 1902. 189—190. K. CSILLÉRY Klára hangsúlyozta, hogy JANKÓ János a Balaton melléki házak vizsgálata kapcsán helyesen ragadta meg az alapvető különbséget az emlékanyagban. A központi bejáratú és a különbejáratú házaknak téves etnikumhoz kötésével azonban elsikkadt felismerésének helyes magva (K. CSILLÉRY Klára 1982. 276.). 102. BÁTKY Zsigmond 1941. 170. 103. A XVIII. században már szép számmal vannak szabadkéményes házak területünkön: VAJKAI Aurél 1957. 95—107. Feltételezhető, hogy a szabadkémény a kuriális építkezésben már a XVI— XVII. században is feltűnt. Az alsóörsi udvarház jelenlegi kéménye ugyan XVIII. századi, a konyha hátsó részéből leválasztott bolthajtásos kis kamra azonban valószínűvé teszi, hogy a szűk szögletben elhelyezkedő kemence fölött korábban is szabadkémény emelkedett: ENTZ Géza 1956. 126, 131. 104. PAPP László 1931. 137—142, MÉRI István 1954. 138—152. 105. FILEP Antal 1979. 244—245. Emellett számos más ok is közrejátszott, hogy az ország központi területein a szabadkémény általánosan elterjedt. A mezővárosi sűrűbb beépítés mellett a tűzbiztonságnak, s a fellendülő paraszti árutermelés fokozódó tárolási igényének is szerepe volt a konyha — s egyúttal a padlás — füsttelenítésében. Egy ráckevei, XVI. század elején leégett mezővárosi lakóházban már bizonyosan szabadkémény volt: bizonyítják a konyha osztópillérei, a füstgerendán levő fazekasdeszkáról lezuhant fazekak, s nem utolsósorban a padláson tárolt nagymennyiségű gabona megszenesedett maradványai, melyek a feltárásnál előkerültek: FEGYÓ János 1973. 103— 104. 106. VAJKAI Aurél 1940. 331, BARABÁS Jenő 1970. 278, 284. 107. ÉBNER Sándor 1933. 1., VAJKAI Aurél 1957. 91— 94, BOROSS Marietta 1980. 231—286. CS. DOBROVITS Dorottya a pápa—ugod—devecseri Eszterházy uradalom építési tevékenységét vizsgálva hívja fel a figyelmet a földesúr szerepére a falusi építkezéseknél. Főként a sűrűn ismétlődő, és a falvak, mezővárosok nagy részét elpusztító tűzvészek nyomán szorgalmazta Eszterházy Károly a tartós anyagból (kőből, téglából, mórból) való építkezést, tágasabb udvarok hagyását. Valószínű ezzel egyidejűleg a kémények építése is gyakoribb lett. Az 1779-es pápai tűzvész után újraépült házakról így nyilatkozik az egyik prefektus: „az hazak nagyobb részin kivül is belől is alkalmasint épülnek...": CS. DOBROVITS Dorottya 1983. 63—64. 108. VARGHA László 1943. 23, VAJKAI Aurél 1957. 100, Uő. 1959. 193—196. VAJKAI Aurél a XVIII. századi szabadkéményes házak közt elkülönített egy csoportot, amelynél a bolthajtásos szoba a tornácról nyílik. Ilyen múzeumunk szentgáli háza is (VAJKAI Aurél 1957. 106.). 109. VAJKAI Aurél 1957. 106., Uő. 1973. 96. 110. VAJKAI Aurél 1957. 106. 111. VAJKAI Aurél 1959. 186. 112. VAJKAI Aurél 1940. 319. 113. ENTZ Géza 1956. 127, KOVALOVSZKI Júlia 1969. 244—245, HOLL Imre 1979. 37—41, 45, 48., PARÁDI Nándor 1979. 60—61, MRT II. 259. 114. MRT. II. 179., HOLUB József 1960. 198, PARÁDI Nándor 1979. 60—61. 115. PARÁDI Nándor 1979. 60—61. 116. Több német faluban általános volt a ház egy része alatt húzódó krumpli, és répatároló pince, melynek lejárata a konyhából, a tornácról, vagy az udvarról nyílt (pl. Vöröstó, Márkó). BÍRÓ Friderika és H. CSUKÁS Györgyi gyűjtése: SZNMAN 1868, 1870. 117. JANKÓ János 1902. 184—187. 118. NÉMETH Gábor 1901. 116—117., JANKÓ János 1902. 184—187, VAJKAI Aurél 1940. 10—11, Uő. 1964. 160. 119. KÖRMENDY József 1971. 53—83. 120. JANKÓ János 1902. 186. 121. ILA Bálint—KOVACSICS József 1964. 111. 122. Rezi: 1827. Lakóház rész szerint köbül, rész szerint sövényből; HOFER Tamás 1957. 288., 308, továbbá: Rezi 1827, Egregy: 1847.: OL. P. 275. 50. D. IV. 6/a, OL. P. 275. 49. D. IV. 4 b. RASSY Tibor gyűjtése. SZNMAH 677, 683. Ajka 1835.: VmL IV. lb. 2534/1837. XII. 11. közgy. HUDI József gyűjtése. SZNMAH 2849. 123. VAJKAI Aurél 1957. 88, 95,-106, Uő. 1964. 159— 160. 124. OL. P. 707. Zichy cs. lvt. Rtsz: 82. Fasc. 101. SZNMAH 2214. RASSY Tibor gyűjtése. 125. HERKELY Károly 1941. 54—58., HEGYI Imre 1978. 30—35. 126. Az erdők megfogyatkozásakor szinte törvényszerű a panasz, hogy az erdőből élő nép a fát nem becsüli, az erdőt a jövőre nem gondolva zabolátlanul irtja. A bakonybéli apátság kormányzója, Kovács Márk (1826—1830), pontokba szedi az erdők pusztulásának okait, s többek közt ezt írja: „Vagyon itten csak kályha, mely nálok fűlik, mintegy 130. Pedig ha legmértékletesebben fűtenek is (amit bakonyi embertől várni pium desiderium), mégis minden kályhára kell számlálni három öl fát.. . Hát sütni, főzni, szapulni? ... Egyik az, hogy az idevaló paraszt ág-bog fával tüzelni nem akar. Ha pénzen vesz is az uraságtól szerszámfát, el nem viszi az ágát, hanem ott hagyja nekünk. Azon fák is, melyek az erdőben szana-