Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - GILYÉN NÁNDOR-HORN ANTAL: A mándi református templom

ről, amely a néprajzi jelenségek lassúbb változásával magyarázható. Ez az építési technika — a kialakulás idejéből következően gótikus — formákkal is együttjárt. A fatemplom fogalma a hagyományos szerkezeteken túl magában foglalta a gótikus alaprajzi elrendezést, tömegalakítást és olyan részleteket is, mint a mándi templom kőfaragómunkára emlékeztető elszedett ablakai. így a falusi kismesterek, a hagyományt követve, lényegében még középkori, gótikus alaprajzú épületeket készítettek függetlenül attól, hogy a környéken az egyes emlékek építésének idején milyen kőtemplomokat láttak, és hogy ez a megoldás a református egyházi szokásoknak már nem is felel meg (a református templomban felesleges a szentély). A gótika az utolsó -— és talán egyben az első — történeti stílus, amely a magyar faépítészetre lényeges hatással volt. A „virágos reneszánsz" ugyanis szinte kizárólag a díszítésben jelentkezett, az alaprajzi és szerkezeti megoldásokban nagyobb változást nem hozott, talán éppen azért, mert a szerkezet és a technika már az előző korszakban véglegesen kifejlődött. Az alaprajzhoz hasonlóan a sövényfalas templomok szerkezetei is azonos sajátságokat mutatnak. Vonatkozik ez elsősorban a faváz és a kitöltő falak megépítésére, de más szerkezetekre is, így többek 12. kép. A rekonstruált templombelső nyugati oldala (1978) között a fedélszékre. A tákosi templom fedélszéke például lényegében megegyezik a mándival. Ilyen a közeli Kömörő, Nemesborzova, Túricse téglatemplomának tetőszéke is, de távolabbi vidékeken is megtalálható.

19 Valószínűleg az sem véletlen, hogy a szelemen nélküli, két végén kontyolt fedélszék a Felső-Tisza-vidék népi építészetében is hagyományos, szemben az Alföldön délebbre szokásos ágasfás, szelemenes szerkezettel. Sajnos ebben a kérdésben is, mint a faépítészet fejlődésével kapcsolatban általában, csupán feltevésekre, következtetésekre vagyunk utalva. A régebbi emlékek elpusztultak (a XVI—-XVII. századból már csak néhány faépítményt ismerünk) és az írásbeli adatok is nagyon gyérek. A fa ugyanis kevésbé időtálló, a fatemplomok élettartama általában csak két-három évszázad. Ezenkívül, amint megvolt a lehetőség, kő- vagy téglafalú templomot építettek. A korabeli írásbeli emlékek és ennek alapján a régebbi irodalom is kevésbé tartotta említésre méltónak a lenézett, sok esetben csak szükségmegoldásnak számító fatemplomot. összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a mándi református egyház a XVII—XVIII. századig általánosan elterjedt, már a középkor folyamán kialakult és a későbbi századok folyamán továbbélő favázas épí13. kép. A templombelső rekonstruált keleti oldala (1978)