Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Közlemények - RASSY TIBOR: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Történeti Adatgyűjteménye

Rassy Tibor: A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM TÖRTÉNETI ADATGYŰJTEMÉNYE A néprajznak az a klasszikus meghatározása, mely szerint ez a tudomány a recens jelenségek leírásával foglalkozik — jelen helyzetét, mai kutatási módszerét tekintve is — gyökeresen megváltozott. E változás, mely az utolsó félszázad alatt tudományszakunk területén fokozatosan végbement, a magyar néprajznak történeti tudomány karakterét alakította ki. A nemzetté válás jegyében megszületett leíró, s nem egy esetben formalisztikus tárgytudománynak tartott etnográfia a századforduló után fejlesztette ki történeti jellegét. Korábbi gyakorlatától eltérően már nem elégedett meg az egyes jelenségek regisztrálásával, hanem egy történetibb szemléletű és igényű kutatás fokozatos elmélyítésével a jelenségek eredetét kezdte keresni, nyomozott elterjedésük után, fejlődésüket, elhalásukat, továbbélésük okait kutatva, próbált következtetéseket levonni. Ennek a történeti igénynek felismerése már az első világháború előtti kutatónemzedék munkájában is megnyilvánuló törekvés volt, a későbbi, legfőképp mai, már fejlettebb eljárásokkal dolgozó kutatónemzedékek pedig egyre inkább kimunkált, módszeres komplex gyakorlattá is tette.

1 Hogy az etnográfiának ez az új ága, a történeti néprajz, éppen az utóbbi időben, különösen az 1945 utáni években vált általánosabb gyakorlattá a magyar néprajzban, magyarázható azzal az életformaváltozással is, mely az utóbbi évtizedekben falvaink, mezővárosaink, de egész társadalmunk életében, fejlődésében is végbement. A népi emlékezet hoszszú időn keresztül annyira gazdag forrása a társadalmi átalakulással és életmódváltozással olyan gyorsan és olyan mértékben indult apadásnak, hogy nemcsak elégtelennek bizonyult néprajzi vizsgálatok számára, de az új helyzetből adódóan, a hagyományos életforma megváltozásának következményeként a néprajzi vizsgálat módszerének módosulását is szükségessé tette. Az élő emlékezetre épülő recens néprajzi kutatás fokozatosan új bázisokra kényszerült. Rég eltűnt korok írásos és tárgyi emlékei felé fordult, és felhasználta a régészet és a levéltárak gazdag anyagát. Ez az új forráslehetőség nemcsak értékes, a visszaemlékezéssel már el nem érhető ismeretek megszerzésének lehetősége lett, de a mintegy két generáció gyűjtésének eredményeként eddig felhalmozódott anyag megbízhatóbb rendszerezését, értékelését is lehetővé tette. A levéltárak változatos és gazdag forrásanyagainak felhasználásával, az írott anyag életszerű értelmezésével anyagi műveltségünk feltárásában számos más tudományág számára is eligazítást, nélkülözhetetlen segítséget adott.

2 Az anyagi kultúra kutatásának mindtöbbet látogatott forrásbázisai lettek a levéltárak a néprajzosok számára is, s nem véletlen, hogy folyton szaporodó, legkiemelkedőbb eredményei a néprajznak ezen a területén éppen a levéltári anyagok felhasználásával születtek. A magyar néprajz körében e történetiség fokozódó erővel és egyre szélesebb körben való jelentkezése máig érvényesen vetette fel egy történeti archívum kiépítését is. Az ötvenes években agrártörténészek, régészek, művészettörténészek és néprajzosok bevonásával munkaközösség jött létre, mely öt esztendőn keresztül, 1951—56-ig (54—56 között a néprajz támogatásával) jelentős munkát végzett a levéltári anyagfeltárásban és a gyűjtött anyag rendezésében. A folyamatosságban megszakadt munka elért eredményeit tekintve nem hozott végleges megoldást.

3 A „Történeti Néprajzi Füzetek" sorozatnak, mely az archivális források közreadásának fóruma lett volna, mindössze egy száma jelent meg („Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdyak 1540—1550-es számadásaiból" 1—2. 1959.). Annál több történeti vonatkozású dolgozat került publikálásra az Ethnographia, az Agrártörténeti Szemle és a Századok hasábjain. A Néprajzi Történeti Archívum adatgyűjtő, rendszerező és feldolgozó munkája, ha elakadt is, a néprajzi folyóiratokban és a múzeumok kiadványaiban, évkönyveiben folyamatosan jelentettek meg hagyománytörténetre vonatkozó adatokat. Az 1970-es években aztán egy meghatározott néprajzi komplex muzeológiai feladat, bár sokkal szerényebb lehetőségekkel, mégiscsak létrehozott egy újabb gyűjteményt. Az új Történeti Adatgyűjtemény kiépítését a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tervezési, szervezési és tudományos megvalósításával kapcsolatos feladatok is sürgették.

4 A gyűjtemény kialakításánál a döntő elv az volt, hogy a szabadtéri múzeum létrehozása során a napi feladatokhoz igazodva, a településtörténetre, a népi építészetre, a lakáskultúrára, a gazdálkodásra, az életmódra vonatkozó kutatások minél alaposabb el-