Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Közlemények - K. CSILLÉRY KLÁRA: Komáromi láda 1799-ből

kereshetjük az okát annak, hogy 1799-es komáromi ládánknak a felékesítéséhez a kortársi mintakészletet adaptáló alkotó abban a tekintetben nem igyekezett követni a korabeli úri-polgári faragott vagy intarziás bútorok példáját, hogy lehetőleg kevés számú, ám hangsúlyosan elhelyezett mintaelemet alkalmazzon. A mi ládánk díszítménye mégis minden zsúfoltsága mellett is logikusan felépített, jól áttekinthető és biztos komponálási készségről vall, amely egy a maga korának ornamentumait a megrendelőkör kívánalmainak megfelelően átformálni tudó mester önálló művének látszik. A mintaalakítással kapcsolatban utalni lehet ugyan példaként a ládánk középmotívumát szorosan körülölelő, alálógatott babérfüzérhez hasonló megoldásra egy a német Johann Thomas Hauer által rajzolt kályhaterven, azoknak az 1781-ben kiadott mintalapjainak egyikén, amely megvolt a győri rajziskola segédanyagában is.

19 Ügy tűnik azonban, hogy az esetleg ismert mintarajzok ötletet adtak inkább mintsem kész megfogalmazást és az alkotó a népművészet és benne a parasztság számára dolgozó iparosok gyakorlatának megfelelően jelenítette meg, új egységbe tömörítve az egyszer már magáévá tett motívumokat, elrendezési sémákat. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum 1799-ben készített ládája újszerű voltának a megítéléséhez azt is emlékezetünkbe kell idézni azonban, hogy a komáromi „ládások" vásárkörzete számára ugyanebben az időben általánosan gyártott menyasszonyi ládákat egy igen régies jellegű virágozás uralta, azokkal a formajegyekkel, amelyek az itteni asztalosok kezén — a gótikus és reneszánsz mintaelemeket és kompozíciós rendeket őrző korábbi, mai ismereteink szerint I. stílusból

20 átfogalmazva — jó fél százada, még az 1740-es években kialakultak. Lényegében ugyanis már ezt a II. komáromi stílust képviseli az 1740-ben komáromi mester alkotta mennyezet a töki (Pest m.) ref. templomból,

21 majd még kiérleltebben az 1746-ból, a mezőcsáti (Borsod-AbaújZemplén m.) ref. templomból származó mennyezetes karzattáblák, szintén komáromi mesterek által szignálva.

22 Ez az erősen rajzos jellegű, a mintázatot apró vonalkákkal megelevenítő II. komáromi stílus évszámmal jelzett népi bútorokon az 1780-as évektől kísérhető nyomon. A Néprajzi Múzeumnak az 1780—1807 közti időszakban készült hét komáromi ládájának mindegyikét — köztük a már említett, megrendelésre utaló jegyeket viselő kisnemesi és paraszti kelengyeládákat is — ennek a hosszú életű stílusperiódusnak a szellemében virágozták, profillécekből felrakott keretbe foglalva.

23 Ez a stílus jellemzi az 1783-as évszámú, komáromi készítésű ágyfejet is a Néprajzi Múzeumban,

21 továbbá a szigetszentmiklósi (Pest m.) Helytörténeti Gyűjtemény 1795-ből való és az újvidéki (Novi Sad) Vajdasági Múzeumba Béregről (Bacski Breg, v. BácsBodrog m.) bekerült, 1796-os komáromi ládát,

25 nemkülönben további jelentős számú datálatlan példányt. Részben még a XIX. század egész első harmadában is továbbélt ez a régies stílusú bútorfestés, egyre inkább módosulva ugyan a festőibb, a virágokat nagy foltokban felrakó III. komáromi stílus irányába, főként pedig újabb ízlésű, faragott díszítménnyel keretezve a kompozíciókat. Maga a faragásdísz, legalábbis a festett virágozást körülvevő faragott keretezés mégis aligha jelentkezhetett a komáromi munkákon csupán a most tárgyalt 1799-es ládánkat követően. Határozottan ellent látszanak mondani ennek a későbbiekben anynyira gyakori rokokó vonalvezetésű pajzs alakú keretezések, a beiktatott jellegzetes C és S alakú mintaelemekkel. Komáromi készítésű példányokról ugyancsak a XIX. század elejétől ismerjük az ilyen rokokós faragott keretet; ilyen veszi körül például egy 1809-ből való adászteveli (Veszprém m.) szék támláját

26 és ilyen látható a csicsói Fél Erzsébetnek az előzőkben már több rendben idézett 1810-es ládájának homloklapján. Mégis az a tény, hogy a komáromi mesterek vásárterületén az ezeken a darabokon jelzett időnél jóval régebben is, már 1774ben — amikor még uralkodó korstílus volt a rokokó — ilyen faragású keretezéssel díszítették az elmondottakban már ugyancsak említett, ismeretlen készítőhelyről származó bölcskei kisnemesi ládát,

27 azt a gondolatot sugallja, hogy ha a faragásban járatosak voltak, megrendelői óhajra komáromi mesterek szintén vállalhatták korábban, a XVIII. század második felében is a ládák keretezésének ily módon való kivitelezését.

28 Annak, hogy csak nehezen tudott érvényre jutni a faragásdísz a komáromiak munkáin, nyilván nem pusztán a felvevőközönségük ízlésbeli maradisága volt az oka. A festett virágozás mindig is meglehetősen rutinos tömegmunka volt — már a tárgyalt, XVIII. századi—XIX. század eleji példányok is erről árulkodnak —, a faragás fáradságosabb, új minták bevezetése esetén pedig nagyobb figyelmet, tervezést is igénylő.

29 Kétségkívül többet kellett, hogy kérjenek érte; ez is hozzájárulhatott, hogy az ilyen újszerű megjelenésű ládák kezdetben rangjelzőkké válhattak, minthogy származásuk hangsúlyozása érdekében a kisnemesek bizonyára hajlandók voltak némi áldozatra. Magam legalábbis az 1799—1821 közti időszakból datált komáromi ládák közt csakis kisnemesi rendeltetésűeket ismerek faragott dísszel, pontosabban 1821-ből tudok az első olyanról is, amely feltehetőleg a kiváltságos Szentgál (Veszprém m.) egyik jobbágymenyasszonyának készült, amint erre nem csupán a nemességre utaló jelzés hiányából, hanem kis mérete mellett főként a tarka virágozásából következtethető.

30 Az általam ismert komáromi eredetű kisnemesi ládákon ugyanis ehhez