Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)
Előadások a szabadtéri múzeumokról - THOMPSON, G. B.: A szabadtéri múzeumok jelentősége és szerepe a ma társadalmában
5. kép, A Corradreenan West Farm House konyhája (Ulster Folk and Transport Museum) ténelem folyamán a kialakult társadalmi szükségletekre. Arra kérném Önöket, hogy a fentieket az ICOM elmúlt évek során felszínre került megfontolásaiból fakadó következtetései összefüggésében gondolják végig. Kenneth HUDSON foglalta össze azokat az „Az 1980-as évek múzeumai" című könyve előszavában, ahol az alábbiakat írta: 4 „A Nemzetközi Múzeumi Tanács 10. közgyűlésén, amelyet 1974-ben tartottak Koppenhágában, világosan leszögezték, a múzeumok szerte a világon egyre kevésbé tartják önmagukat önálló szakmai egységeknek és egyre inkább azoknak a közösségeknek a kulturális központjainak vélik magukat, amelyben léteznek. Ezt a változást abban foglalhatnánk össze, hogy a múzeumokat már nem csupán egy ország kulturális és természeti öröksége megőrzésével foglalkozó emberek tárházának, hanem a szélesebb értelemben vett oktatás hatékony eszközeinek tartják. Az, amit egy múzeum meg akar valósítani, sokkal fontosabbá vált, mint az ami." A múzeumok önlátásában bekövetkezett veszélyes változás HUDSON által megfogalmazott leírása általában véve hűen tükrözi azt a szemléletmódot, amely végig kísérte a népi múzeumokat létrejöttüktől fogva. Pontosabban fogalmazva, a népi múzeumok már a kezdettől fogva olyan céllal voltak felruházva, amely megkülönböztette őket minden más muzeológiai és akadémiai intézménytől. Ezt a célt körülbelül abban lehetne meghatározni, mint az embernek napról napra változó történelme felett érzett aggodalmának gyakorlatba való átültetése azon ország vagy terület keretein belül, ahol a múzeum tevékenységét kifejti. Két olyan elem jön itt számításba, amelyeket el szeretnék most különíteni azzal a céllal, hogy röviden kiegészítő megjegyzéseket tegyek velük kapcsolatban. Először, a napi életünk történelmét jelentős mértékben figyelmen kívül hagyták az akadémiai történészek, akiknek érdeklődése érdemileg, ha nem kizárólagosan, azon alkotmányos ügyek, politikai és katonai eszközök felé irányult, amelyekkel az alkotmányos kérdéseket eldöntötték vagy megvalósították. Ezt a helyzetet pontosan magában foglalja az a megfigyelés, hogy a történelem „azoknak a csatatereknek állít emléket, ahol halálunkat lelhetjük, de lekicsinylően szól azokról a megművelt földekről, amelyek gyarapodásunkat szolgálják; képes arra, hogy elmondja nekünk a király fattyúinak nevét,