Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Előadások a szabadtéri múzeumokról - K. CSILLÉRY KLÁRA: A szabadtéri múzeumok berendezési problémái

5. kép. Botpaladi lakóház, első szoba. C fal. A szoba vendégváró rendben tartott része, a kanapé mellett kenyértartó kosárral beli szokásnak, meg a fajtája is azonos az akkorival, aligha kifogásolható. Nehezebb a sokfelé ugyancsak látható, viseletbe öltözött teremőröknek a kérdése. Ezek csakis addig hitelesek, amíg valóban arról a vidékről valók, a saját megszokott öltözetüket hordják és még élményszerűen tudják ismertetni a látottakat. Valahogy hasonlóképpen van ez a műhelyekben a közönség figyelő szeme előtt űzött mesterségek esetében is, azaz a kovácsmester munkája is csupán addig tekinthető hitelesnek, amíg patkót meg kocsivasalást gyárt, nem pedig díszgyertyatartókat, amit azelőtt sohasem, csupán csak mert ezek bizonyulnak eladhatónak a nézőközönségnél. Nem árt mindezzel kapcsolatban felidézni, hogy a szabadtéri múzeumok megelevenítési gyakorlata jórészt még az épületbemutatók őskorából, a múlt századi világkiállításoktól ered, és az akkori célokban, felfogásban gyökeredzik. 1873-ban, a bécsi Világkiállításon nem csupán lakodalom megülését vették tervbe, falusi résztvevőkkel, de valóságos, kisgyermekes parasztcsaládokkal népesítették be a felállított portákat.

8 Hamar be kellett azonban látni, hogy a nyájas vendéglátáson túli mindennapi életnek vannak korántsem a kiállításlátogató közönség elé való látványai is. Később, az 1896-os budapesti Ezredéves kiállítás tervezésekor le is szögezték, hogy tisztasági és tűzbiztonsági okokból a Néprajzi Falu házaiba családokat nem lehet telepíteni. Helyettük a kiállítás idejére a portáknak megfelelő helységekből viseletes őröket szerződtettek, illetve felöltöztetett bábukból jeleneteket képeztek ki a szobákban.

9 A megelevenítés kérdésének összegezéséül úgy vélem, elegendő Peter MICHELSEN megfogalmazását idéznem, aki a reális élet és a múzeumi prezentáció viszonyának kérdésében 1971-ben Hannoverben összehívott tanácskozáson akként nyilatkozott, miszerint „világosan látnunk kell, hogy a múzeumi enteriőrök mindig halottak, és minden, amit az úgynevezett élő múzeumokról mondanak, nem más, mint illúzió". Az igazi, élő valóság, a hétköznapokkal járó rendetlenséggel, szeméttel, szagokkal, gőzzel, füsttel, pontos naturális megfeleléssel múzeumban soha sem adható vissza.

10 Amire törekedhetünk, az az, hogy ha nem is „élő", de jó, élményszerű múzeumot csináljunk. És ehhez