Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Előadások a szabadtéri múzeumokról - WUNDER, ELLE: A kiállítások szervezésének elvei az észt szabadtéri gyűjteményekben

Wunder, Elle: KIÁLLÍTÁSOK SZERVEZÉSÉNEK ELVEI AZ ÉSZT PARKMÚZEUMOKBAN Az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság építészeti hagyatékában jelentős helyet foglal el a népi építészet. Ugyanakkor azzal szemben, hogy a múlt emlékanyaga ebben a században állandóan veszít gyakorlati értékéből és fokozatosan kezd eltűnni, mégis inkább érezhető a falusi történelmi építészet fontossága, s nemcsak a jelenlegi, de a jövő nemzedékek életében is. Igaza van J. LUV észt írónak, aki azt írta: „Aki elfeledte a múltat, az jövő nélkül él". A falu életében végbemenő alapvető és gyors átalakulások, már a XIX. század végén napirendre tűzték a kérdést: tudatos beavatkozás útján meg kell tartani a paraszti múlt hagyatékát. Észtországban a XX. század kezdetén felmerült annak a gondolata, hogy egy speciális múzeumban kell öszszegyűjteni a népi építészet kiemelkedő alkotásait. Azonban ebben az időszakban, amikor a társadalom figyelme az Észt Nemzeti Múzeum létrehozására összpontosult (1909.), már nem futotta erejéből a szabadtéri múzeum megalkotására. A későbbiek folyamán sikerült gyakorlati lépéseket tenni a múzeum létrehozása kérdésében. Az 1950-es években, amikor számos európai országban, s így a Szovjetunióban is, újból felmerült az állandó jellegű múzeumok létrehozásának gondolata — a régi népi építmények megóvása céljára —, sikerült végre gyakorlatban is megvalósítani ezt a gondolatot. Ma az egész világon a népi építészet megóvásának új gondolatával foglalkoznak, így többek között a helyi falusi együttesek megóvásával is. Itt nem anynyira az építészet fontos, mint inkább a múlt hagyatékának megóvása, vagyis a kultúrkörnyezetnek mint néprajzi és szociális jelenségnek megóvása. Az építészeti műemlékek megóvásának új iránya ellenére, nem vesztettek jelentőségükből a gyorsan fejlődő szabadtéri néprajzi múzeumok sem. Az ilyen múzeumok felépítésének módszere állandóan fejlődik és ezzel együtt javulnak az eredmények is. Észtországban a történelmi értékű falusi építészet megóvása két alapvető irányban történik: 1. A népi építészet hagyatéka, mint múzeumi objektum. 2. A múlt népi építészete, mint a mai falu társadalmi életének aktív tényezője, azaz a népi építészet egyes értékes objektumainak és együtteseinek megóvása a helyszíneken, megfelelő korszerű funkciók kutatása és biztosítása részükre. Most csak az első irányzatot tárgyaljuk, a népi építészetet, mint múzeumi kiállítási tárgyat. Észtországban három típusú népi építészeti múzeum van: 1. Központi múzeum (Észt Állami Népi Építészeti és Életforma Parkmúzeuma), 2. Helyi szabadtéri múzeumok. 3. Emlék szabadtéri múzeumok. A népi építészet múzeumi megőrzése feltételezi a történeti építészet, az építmények és a helyiségek életformai, környezeti koncentráltságát, egységét. Az észt szabadtéri néprajzi múzeumok berendezésével kapcsolatban szükséges megemlíteni, hogy valamennyi múzeum esetében vannak általános és sajátos elvek. Később külön-külön megvizsgáljuk ezeket. Az észt szabadtéri néprajzi múzeumok kiállításai rendezésének általános elvei: 1. Történelmiség elve. A falusi építészetet és a paraszti életmódot történelmi fejlődésben mutatják be, egyidejűleg visszatükrözve a parasztság szociális rétegződését. 2. Tudományos megalapozottság. Alapos, mindenre kiterjedő és komplex tudományos kutatás eredményeként történik a kiállítás berendezése, amely nagymértékben megfelel az adott időszak valóságának. 3. Az együttesek történeti hűség szerinti berendezése. A paraszti udvarok és környékének berendezésénél törekszünk a népművészetre jellemző arányok és stílus egységére. 4. Növényzet alakulásának bemutatása a történelmi valóságnak megfelelően. A múzeum egészének növényzetét a lehetőségek és a történelmi valóságnak megfelelően alakítjuk. A lakóterek, helyiségek történelmi-életformai kialakításakor figyelembe vesszük a következő alapvető elveket: 1. Valamennyi épületben a kiállítási tárgyak elrendezésénél a kiválasztás tudományos megalapozottsággal történjen. 2. A munkaeszközök, az életforma- és a háztartási tárgyak, továbbá a bútorok, a textíliák az épületben megfelelő kölcsönkapcsolatban és mennyiségben kerüljenek elhelyezésre a történelmi időszak és a néprajzi kistáj sajátosságai figyelembevételével. 3. Minden apró kiállítási tárgy abból a történeti korszakból és néprajzi területről származzon, ahonnan a kiállított építmények is származnak. 4. Valamennyi építményben mindazon tárgyat ki kell állítani, ami például az adott tanyán volt, és