Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Előadások a szabadtéri múzeumokról - BALASSA M. IVÁN: Az épületek szabadtéri múzeumba telepítésének technikai kérdései

Balassa M. Iván: AZ ÉPÜLETEK SZABADTÉRI MÚZEUMBA TELEPÍTÉSÉNEK TECHNIKAI KÉRDÉSEI A szabadtéri múzeumok tartalmi kérdéseiről, a múzeumokba áttelepítésre kiválasztott építmények kiválasztási szempontjairól, vagy nagyobb intézmények esetében a múzeum egy-egy részének koncepciójáról a magyar szakirodalomban számos cikk és tanulmány jelent meg.

1 Bizonyos elméleti kérdések, közöttük például az eredetiség, a hitelesség is szerepelt már szakfolyóirataink hasábjain, sőt e kérdéskörben széleskörű, bár a mai napig lezáratlan vita is kialakult.

2 így a következőkben egy jól ismert, a szabadtéri múzeumok létesítésével foglalkozó szakemberek által a napi tevékenység szintjén felmerülő, de eddig viszonylag kevés visszhangot kiváltó problémakörrel, az áttelepítés gyakorlati kérdéseivel foglalkozom. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak s a többi magyarországi szabadtéri múzeumnak sincs írásban lefektetett „normarendszere", mely átfogóan szabályozná az épületek áttelepítése során alkalmazható megoldásokat. A magyar muzeológia más területén vannak ilyen, az egységes gyakorlatot nemcsak elősegítő, hanem megkövetelő előírások, így például a múzeumi tárgyak nyilvántartásában,

3 vagy a múzeumi kiállítások rendezésében.

4 Sem én, de a szabadtéri múzeumok létrehozásán munkálkodó muzeológus és építész kollégák sem éreznék feleslegesnek, ha a mi területünkön is létezne egy ilyen, az egységes gyakorlatot elősegítő, a magyar muzeológiai szakterminológiában „irányelvek "-nek nevezett szabályozó. Ügy vélem, hogy ennek eddigi hiánya elsősorban arra vezethető vissza, hogy a szabadtéri múzeumok építésével foglalkozó szakemberek magával az építéssel, az ezt előkészítő munkákkal, valamint az épületek berendezésével voltak és vannak elfoglalva, s kevesebb idő és lehetőség jut az elméleti kutatásokra, vagy olyan gyakorlati szabályozók kimunkálására, mint amilyen egy „irányelvek a szabadtéri múzeumok építéséhez" lenne. Az azonban, hogy írásban lefektetett előírásokkal nem rendelkezünk, nem jelenti azt, hogy nem egységes elvek alapján történik a magyar szabadtéri múzeumokban az épületek áttelepítése. Apróbb részletkérdésekben vannak, és lehetnek eltérések, de alapelvünk, hogy egy épületből mindent, amit jelen technikai lehetőségeink mellett lehet, át kell telepíteni. A továbbiakban az építőanyagok, illetve az építési technikák alapján csoportosítva szólok az épületek áttelepítéséről. A borona falú épületek áttelepítése jelenti — gondolom nemcsak nekünk — a legkevesebb problémát. Itt gyakorlatilag az épület teljes falszerkezete, tetőszerkezete áttelepíthető. Mivel a szabadtéri múzeumokban Európa-szerte ez a leggyakrabban előforduló építéstechnika, s az ilyen épületeknek immár közel egy évszázados, és meglehetősen egységes, áttelepítési gyakorlata van, ezzel a kérdéssel nem is foglalkozom, csak annyit jegyzek meg, hogy mi is az általános gyakorlatnak megfelelően telepítjük át az ilyen építményeket. (1. kép). A különböző vázszerkezetes falak Magyarországnak azon a területén, melyet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és egyes regionális gyűjtemények bemutatnak, nagyobb jelentőséggel bírtak, mint a boronafalak. Ennek a falféleségnek két alapvető szerkezeti változata ismert hazánkban, az egyik a talpas vázas fal, itt talpgerendát is alkalmaztak, és az épület ezen nyugodott, a másiknál, a vázas falnál a függőleges oszlopokat közvetlenül a földbe rögzítették. A vázszerkezet mindkét esetben viszonylag köny1. kép. Zsilipeléssel kombinált keresztfejes borona fal bontás közben — Nyíri (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Ady E. u. 33. (SZNMF 32.589 — Balassa M. I. felv.)