Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: A dél-dunántúli település és népi építkezés változásai a 19. században (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum dél-dunántúli tájegysége)

21. kép. A taranyi (Somogy m.) szőlőhegyi bodonkút rajza. számos példáját láthatjuk (19. kép). A tornácbeugrós megoldást igen sok helyről ismerjük az egész Dél-Dunántúl területén, füstöskonyhás és szabadkéményes házakon egyaránt. A lakóház a kisparaszti gazdaság szintjét reprezentálja a tájegységben. A rekonstruált falu halmazos részén áll, szabálytalan beépítésű telken, amit indokol a ház története. Építési kora a falurendezéseket megelőző időre, 1840. körűire tehető.

88 Mellette, ugyancsak a porta hátsó, szélesebb részén helyezkedik el az ikerkamrából (présház és boroskamra), istállóból, pajtából és színből álló talpas-vázas gazdasági épület (20. kép). A későbbiek során még egy sövényfalú disznóólat tervezünk ide. A telket az utca felől és a szomszéd udvarok határán „hasogatvány "-kerítés zárja. A kerítés beszögellésében az utcán bodonkút áll, melyet a környező házak lakói közösen használnak. Mind a bodonkút, mind a közös kúthasználat csökölyi

8 9 és dél-dunántúli elterjedtségét számos adat bizonyítja. HÖLBLING Miksa az egészségtelen kutakat kárhoztatva, a bodonkút Somogyban is elterjedt s néhol az 1970-es éveket megért formáját írja le a Dráva mentéről a múlt század közepén: közönségesen 'budu' azaz rodhadt üreges tölgyfa tétetik a' kutakba kövezés helyett."

90 A szabadtéri múzeum bodonkútja egy taranyi, 1973ban elpusztított kút mintájára készül, rekonstrukcióval. Bélése és kávája arasznyi széles kivájt tölgyfa gyűrű (21. kép). A következő, ötödik telek épületei a Dráva mellett húzódó, hajdani nagy összefüggő faépítkezési terület falvaiból származnak, a külső-somogyi-, szigetvidéki-, ormánsági ház- és lakáskultúrának állítanak emléket. A lakóházat Zádorból telepítjük át. 1860-ban épült, mint a bontás során kiderült, egy korábbi kétosztatú ház elemeinek fölhasználásával. Talpas-vázas mereglyésfalú, szarufás tetőszerkezetű, csonkakontyolt előreugró deszka oromzatú épület (22—23. kép). Említésre méltó rovátkolt díszű mestergerendája, ami föltehetően egy elbontott kétosztatú házból került be ebbe az épületbe

91 (24. kép). A ház szoba-konyha-kamra beosztású. Konyhája kémény nélküli füstös helyiség, eredetileg a belső-somogyi-, zselici kemencék hasonmása állt benne. Szobáját szemeskályha fűtötte. Kamrája e században már lakóhelyiségként funkcionált. Újrafelállításkor a ház építéskori állapotát állítjuk vissza. A hozzátartozó gazdaság erős középszintű, a telek gazdasági épületekkel való ellátottsága, nagyméretű istállós pajtája sok állatról árulkodik. A zádoriak marhakereskedéséről már a 18. századvégi följegyzések beszámolnak.

92 A múlt századközép megyei leírásai ugyancsak megemlékeznek a vidék fejlett szarvasmarhatenyésztéséről, de különösen a sertéstartás jelentőségéről.

93 Az itteni paraszti gazdaság szilárd alapjait jól jellemzi az a tény, hogy a múlt század elején a telekátlag 2/3-s, és mindössze négy zsellér él a faluban.

94 A megnövekedett szemestermény tárolását szolgálja az 1850es évek végén épült, műves kivitelű vejti gabonáskamra (25. kép). Az építményt az áttelepítés során eredeti állapotának megfelelően, alacsony alapokra helyezzük, az ormánsági falvakban ma is látható kamrák mintájára. A gazdasághoz külső gabonáspajta tartozik (26. kép). A telken felállítandó disznóól zsüipelt fallal készült. A táj építkezéséről szólva meg kell itt jegyeznünk, hogy a múlt század folyamán az épületek vázszerkezetének kitöltésére egyre inkább a karókkal rögzített rakott sárfalat alkalmazták, lassan háttérbe szorítva a fonott falat, aminek ezen a vidéken olyan nagy a múltja, hogy egyik-másik faluban még a patics-falú templomok is megérték századunkat (27. kép). Az elmúlt évtizedben azonban ugyanitt a fonott falú talpasházat már nem sikerült megtalálnunk. A dél-dunántúli faépítkezést bemutató utolsó portánk — a hatodik — a muraszemenyei házat és a dél-zalai épületeket hozza, középszintű gazdaság keretében. A muraszemenyei ház több szempontból kiemelkedő fontosságú. Ez a legrégibb épület a tájegységben, 1833-ban készült, s ez az egyetlen fonott sövény falú ház, így rajta keresztül módunkban áll bemutatni az egész régió leghagyományosabb faltechnikáját. Az egykor nagy területeken elterjedt szelemenes tetőszerkezetet is ez az épület őrzi. Szerepeltetésének jelentőségét indokolja az a tény is, hogy egyes elemeiben a nyugat-magyarországi építkezés hatását mutatja, főként előre bukó faragott és színezett oromzatán (28—29. kép). Ez az oromzati kiképzés keleti irányba legtávolabb Nagydobszáig terjedt el szórványosan.

95 Az épület beosztása szoba-konyha-szoba-kamra, a hozzátartozó féltelkes jobbágygazdaságnak és a benne élő bővített családnak megfelelően. A két főhomlokzatot körülölelő fatornác a fennmaradt dél-dunántúli épületállományban a legrégibb. Konyhája „füstös" (kéménynélküli), harántfalain tüzelőnyílásokkal a szobabeli szemeskályhákhoz, melyek a bontás idején, 1966-ban már hiányoztak. A negyedik helyiség, a kamra fala zsüipelt tölgy palló.