Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN : Dél-Borsod település- és építéstörténetének vázlata (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Tiszavidék tájegysége)

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a háznak építésekor, vagy történetének nagyon korai szakaszában két zárt tüzelője volt, a konyhában egy egészen alacsony padkájú, vagy padka nélküli feltételezhetően téglalap alakú kemence állt, tetején katlannal és a szobában is volt egy kemence. A háromhelyiséges lakóház két ilyen elrendezésű tüzelővel, erősen emlékeztet azokra a XVI. századi lakóházakra, melyeket például Kecskemét környékén ástak ki,

128 azzal a különbséggel, hogy itt már semmi sem utal arra, hogy a szobában cserepekből öszszeállított kályha lett volna. A későbbiek során — és az emlékezet ezt őrizhette meg — a konyhai kemencét egy középpadka válthatta fel, ezzel egyidőben a katlan a helyiség sarkába került. A lakóház ajtajai-ablakai jórészt újak, feltételezhetően a múlt század végéről származnak. A bejárati ajtó és a kamra ajtaja ácstokos, ezek esetleg eredetiek lehetnek. A szoba ajtótokja borított, és az ugyancsak másodlagos szobaablakokkal egykorú. Az emlékezet szerint legutóbbi tulajdonosának apja készítette ezeket az ablakokat, kicserélve a régi, kisméretű, és az átalakítás során a kamrára helyezett ablakokat. A kamra valószínű korábban csak kis, inkább szellőzést, mint világítást biztosító ablakkal bírhatott. A dél-borsodi hitelesen XVIII. század végi épületek, mint láthattuk, mind vályogfalúak. Kérdéses viszont, hogy ebben és az ezt követő korszakokban valóban enynyire kizárólagos lett volna az ilyen falazatok használata. Nem valószínű, mert Tiszatarjánban ma is áll még vázszerkezetes sövényfalú lakóház,

129 mely a mestergerenda elmosódott és többször átmeszelt datálása szerint vagy az 1820-as, vagy 1870-es években épült, és ugyanitt, valamint Igriciben, Mezőcsáton, Mezőkövesden,

130 Tardon, stb. él a hagyománya az ilyen fallal épült lakóháznak. Az utóbbi települések közül mindössze Mezőcsáton áll egy tüzelősói,

131 mely vázszerkezetes sövényfalú. Miskolcon két 1788-ban felbecsült lakóház közül az egyik oszlopokkal erősített vályog, a másik viszont vázszerkezetes sövényfalú.

132 Heves megye déli, alföldi részén 1765-ben, a földesúrtól igényelt építőanyagok közül a lakóházak esetében az uradalmi tisztségviselők rendszeresen törölték a vesszőt és a karót, és az ilyen igényt csak gazdasági épületek emelésekor javításakor teljesítették.

13 3 Mindezek alapján feltétlenül számolnunk kell ebben a korban a vázszerkezetes sövényfalú épületekkel is területünkön, de úgy tűnik, hogy számuk a teljesen földfalú, elsősorban vályogból készült épületekhez viszonyítva nem volt jelentős, és elsősorban gazdasági épületek készültek ilyen fallal.

1 34 A XVIII. század végi épületeknél egyedül az Igriciben lebontott épület tetőszerkezete volt eredeti. A többi épület mind szarufás — torokgerendás tetőszerkezetű. Ez a tetőszerkezet — legalábbis a terület Tiszához közelebb eső, déli részén nem lehetett általános a XVIII. században, erre utalnak a későbbi korokból még a mai napig fennmaradt ágasfás-szelemenes tetőszerkezetű lakóházakon kívül BAKÓ Ferenc dél-hevesi adatai is.

13 5 A terület északi részén, tehát a Bükk hegység lábánál azonban már a XVIII. század végén is gyakran találkozunk a szarufás tetőszerkezettel. Miskolcon hat, 1788— 1790 között felbecsült épület közül öt biztosan szarufás tetőszerkezetű, a hatodik tetőszerkezetére nem tér ki a felbecsülő.

136 A tüzelőberendezésekkel kapcsolatosan érdekes kettősség bontakozik ki területünk déli és északi része között. Igriciben, mint láthattuk, két zárt tüzelőt sikerült rekonstruálnunk, az egyik a szobában, a másik a konyhában állt, mindkettő a konyhából volt fűthető, füstjüket a konyha hátsó része feletti szabadkémény vezette el. A két zárt tüzelőre a későbbiekben nincs adatunk, egy 1797-ben épült mezőcsáti háznál is konyhai középpadkát sikerült csak rekonstruálni,

137 és a XIX. században már általános a konyhai középpadka a Tiszához közelebb eső részeken,-körülbelül Mezőcsát magasságáig. Ugyanakkor 1788-ban Miskolcon, igaz, egy nemes lakta ház felbecsülésénél ,A kemencze kandallójval együtt..." és később „... a pitvarban lévő katlan..."kerül felvételre. 1789-ben egy summában felbecsült háznál: „Kéményét és a házban lévő Boglya Kemenczéjét Kandallójával együtt...", 1790-ben egy öt évvel korábban épült házban: „az első házban lévő egy kályhával, kandallóval...".'

38 Ezekből az adatokból nyilvánvaló, hogy a lakóhelyiségben lévő kemence — egyik esetben biztosan boglyakemence - illetve kályha tartozéka a kandalló, és szerepének rekonstruálására csak egy magától értetődő lehetőség van, ugyanaz volt a funkciója — s talán formája is, mint a nyugatabbi területeken a kürtő-nek,

139 keletebbre pedig a „kabold"-nak. Formájára nézve pedig megegyezhetett azzal az ostorosi — igaz, barlanglakásban lévő - kürtös kemencével, melyet HERMAN Ottó rajzolt le.

140 A kör alaprajzú kemencével párosult belső füstelvezető kürtő BAKÓ Ferenc adataiból kitűnően szélesebb körben ismert volt.

141 A néprajzi szakirodalomban kürtőnek nevezett füstelvezető kandalló megnevezésére magam a Hernád völgyében találtam adatokat,

142 és valószínű Tardon is ezt értették kandalló alatt.

143 Ez a tüzelőberendezés viszont nem más, mint a belső tüzelésű, belső füstelvezetésű kemence, azaz az a tüzelő, mely egyik fő jellemzője az északi magyar háznak.

144 Ez a tüzelő nemcsak a Bükk, nyugatabbra a Mátra pereméig volt használatos, közvetlenül a Tisza mentéről is kimutatható,

145 és talán Mezőcsáton is egy 1700-as adat mögött is ezt kereshetjük.

146 A XVIII. század második fele és a XIX. század első felének lakóházai között, legalább is a dél-borsodi területeken nincs nagy különbség. Ezt bizonyítja többek között az az épület, mely Mezőkövesden állt

147

, s melyet már szintén lebontottunk, anyagát a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szállítottuk