Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN : Dél-Borsod település- és építéstörténetének vázlata (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Tiszavidék tájegysége)

5. kép. Halmazos település, Szentistván azt is addig élték, míg ki nem merült."

8 7 Az Alföld középső részét a XVIII. század elején summázva a rendkívüli főldbőség, az állattenyésztés elsődlegessége és a határhasználat különféle, de semmiképpen sem kötött formája jellemezte.

88 Ezzel szemben a dél-borsodi területeken, például Mezőkövesden a földközösség a háromnyomásos határhasználattal párosulva

89 egészen más határhasználati és gazdálkodási rendszert eredményezett. A kövesdi példa nem egyedülálló, Mezőcsátnak is három részre volt osztva a határa,

90 és a környező községek sorában is megőrizte az emlékezet a tagosítás előtti „nyomásokat".

91 WELLMANN Imre a területünktől nyugatra eső vidékek XVIII. század eleji határhasználatát vizsgálva arra a megállapításra jut, hogy különbséget kell tenni a határhasználatban a főleg állattartásra és a jelentős mértékben földművelésre alapított gazdálkodás határhasználati formái között 92 Ugy véljük, hogy a nyomásos gazdálkodás, az, hogy az árutermelő állattenyésztés elsősorban nem a községek-városok saját határain belül, hanem bérelt pusztákon történt, mind arra vaUanak, hogy Dél-Borsod az általa másodiknak bemutatott, azaz a jelentős mértékben földművelésre alapított típusba tartozik.

93 A szálláskertek terminológiájának kérdése is tanulságokkal szolgáihat, hiszen „. . . az elnevezések általában a kertben folyó legfontosabb munkát és a legdöntőbb használatot fejezik ki."

94 Gyűjtéseink alapján meglehetősen egységesen a „kert" megnevezés használatát tapasztalhattuk a dél-borsodi területeken

9 5 . Ez a terminus nem ad választ a döntő használat kérdésére, hanem egy olyan állapotot tükröz, mikor nincs szükség megkülönböztető jelzőre, egyértelmű, hogy a kert a szálláskertet jelöli. Tulajdonképpen ez a nehézség a korai adatokban is felmerül, hiszen Mezőkövesden mikor arról intézkednek 1780-ban, hogy „. . . amely gulyások, kanászok és több pásztor hivatalba helyeztetve lévő lakosok, kiknek ennekelőtte ezideig volt kertek". . . nem jogosultak többé rá, és egyáltalában" a kertek pedig ennekutánna nem fognak szaporíttatni újonnan'^

96 csak kertet említenek, éppen úgy, mint 1791-ben, mikor „kert inspektort" jelölnek ki, kinek feladata a ,Jcertet" vizsgálni, a rendre felügyelni.

9 7 Ezekben az esetekben nyilvánvalónak tűnt, mely kertekről van szó, és így csak a kert megnevezést használták. Viszont egy 1787-es tanácsülésen elrendelték: „. . . ha valaki az lakosok közül akár szérüs, akár kis kertekben garádgyáit, vagy istálló helyet magok akarat-