Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN : Dél-Borsod település- és építéstörténetének vázlata (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Tiszavidék tájegysége)

központjai a területnek — Muhi, az új vásáros hely Szentpéter, de akár a mezővárosi rangot elért Mezőcsát, Mezőkövesd egyaránt hosszabb-rövidebb ideig lakatlanok a XVI. század második felében és a XVII. században. Az időszakonként visszatelepülő, vagy újra betelepülő falvak-városok népességszáma és gazdasági ereje meglehetősen alacsony. Szemléletesen világítja ezt meg Mezőcsát, ahol 1549-ben 3 földnélküli zsellért, 6 paupert, viszont 17 fél- és 23 egésztelkes jobbágyot írnak össze. 1576-ban a zsellérek és pauperek összesen a lakosság 34,7 %-át teszik ki, az egésztelkes jobbágyok pedig, bár számuk változatlan, csak 33,3 %-ot képviselnek. Számuk 1594-ben már csak 13, ez 26 %-ot jelent (a lakosság száma ekkor már csökkenést mutat). Ezután nagy törés következik, 1626-ra mindössze 2 egésztelkes (2,8 %), 19 féltelkes (25,3 %), jobbágyot írnak össze, a zsellérek, pauperek 58,7 %-ával szemben ( a többi inqulinus). 1656-ra az inquilinusok aránya erősen megnövekedett (24,1 %), a zsellérek és pauperek lényegében az előző számarányt képviselik (58,9 %), erősen csökken most már a féltelkes jobbágyok száma (15, 3%), az egésztelek pedig 3,7 %-ot képvisel — de ehhez hozzá kell tenni, hogy a népesség számának csökkenése miatt (1626-ban 72, 1656-ban 29 adózó család) ez utóbbi már csak egy családot jelent az előző összeírás 2 családjával szemben. A kép teljességéhez hozzátartozik a már korábban idézett adat, mely szerint 1685-ben 16 lakott és 14 puszta házat találtak.

6 7 Hasonló adatokat idézhetnénk például Mezőkövesdről is

68 és a többi dél-borsodi település is ezt, a negatív fejlődést járta végig a XVI. század végétől a XVIII. század legelejéig. A földesúri fennhatóság meglazulása mellett így területükön a települések halmazosodást nem a megnövekedett népességszám okozhatta, hanem az az ideiglenes jelleg, mellyel az időről időre le- és visszatelepülő néhány, legfeljebb néhány tíz család megülte a korábban elpusztult falvakat, városokat, és nagyobb biztonságot remélve felépítette az Alföld más vidékeiről ismert kunyhóit

69 minden különösebb rend nélkül, lehetőleg egymáshoz minél közelebb. Ez annál is inkább lehetséges volt, mert a gazdálkodás a minimálisra, a létfenntartásra csökkent. Erre vallanak az olyan jobbágy panaszok, mint amilyent például 1683-ból Oszlárról ismerünk, mely szerint ,,. . . alig van egy fertály esztendeje mióta haza szállottak, s mióta otthon vannak is, csak Isten a megmondhatója, mennyi sok adózás volt rajtok. Ha a vármegye nem segíti meg őket, újra kénytelenek pusztán hagyni falujokat."

70 Mezőkövesdet 1700-ban két évre a fuvarozási kötelezettségek alól mentesítik, Tard ezt a mentesítést, egy évre a következő évben nyeri el.

71 A gazdasági mélypontot követően a XVIII. század elejétől látványos fellendülésnek lehetünk tanúi a délborosodi területeken is. A konszolidálódást jelzi, hogy falvak sorában épülnek a templomok, igaz, a gazdasági lehetőségeknek megfelelően fatemplomok, mint Tiszapalkonyán, mely 1677-ben épült

72 Hejőszalontán (épült 1717-ben)

73 és ekkor épülhetett fatemplom Tiszaszederkényben, a már Heves-megyei Tiszanánán,

74 vályogtemplom Hejőbábán,

75 1713-ban felújítják a mezőkövesdi gótikus templomot

76 stb. Megnövekedik a települések lélekszáma,

77 ezáltal természetesen a lakóépületek is megszaporodnak, de ezek szinte valamennyi délborsodi helységben a korábbi, halmazos formát követik, töltik fel ennek kereteit. És ami nagyon lényeges — megjelennek a szálláskertek. Ezek a szálláskertek — úgy véljük, az előzőekből eléggé egyértelműen kitűnt — nem az Alföld középső részének esetenként XV. századi hagyományokra viszszanyúló külterjes árutermelő jellegű állattenyésztése által létrehívott

78 korábban nomád hagyományokkal magyarázott

79 újabban a nyugat-magyarországi városok külső majorságaitól is eredeztetett

80 szálláskertjeinek pontos megfelelői. Mezőkövesd például — és ez a település még a legnagyobb határúak közé tartozik Dél-Borsodban — már meglehetősen korán külső pusztákat bereif 1 ahol extenzív módon, valóban árutermelő jellegű állattenyésztést folytatnak.

82 Ez valóban azt a nézetet látszik alátámasztani, hogy a lakosság elsősorban az állattenyésztésből él,

83 de az 1715-ös összeírás 750 1/4, az 1720 összeírás pedig már 2069 1/2 köblös szántóföldet regisztrál Mezőkövesden.

84 Ugyanakkor a város lakossága a legoptimálisabb számítással is legfeljebb 1500 fő lehetett.

85 Kétségtelen, ez a szántóföldmennyiség kiemelkedően több, mint a Dél-Borsod egyéb településeiben összeírt (Szentistvánon 600 köblös, megyei átlag 100— 200 köböl),

86 de mindenesetre arra figyelmeztet, hogy a terület gazdálkodásának ezen időszakában nem lehet az állattenyésztésnek olyan döntő szerepet tulajdonítani, mint az Alföld középső részein. Ez viszont azt a véleményünket látszik alátámasztani, hogy a szálláskertek — legalábbis területünkön — nem kizárólag az állattenyésztés kiszolgálására jöttek létre, hanem kialakulásukban legalább annyi szerepet kapott a földművelés is. Nem lehet célja a tanulmánynak, hogy megoldja a magyar településkutatás egyik leginkább exponált kérdését, a szálláskertesség kialakulását, de úgy véljük, hogy ha a dél-borsodi szálláskertesség néhány vonására felhívjuk a figyelmet, közelebb juthatunk egy árnyaltabb kép kialakításához és a megoldáshoz. Az egyik ilyen kérdés, amelyet feltétlenül érintenünk kell, a határhasználat. Az alföldi szálláskertes települések határhasználatáról már GYÖRFFY István igen szemléletes képet rajzolt: „A hajdúvárosok, valamint az ezek mintájára keletkezett nagyhatárú alföldi gazdavárosok, a XVIII. század elején még igen kevés földet műveltek. Csak annyit vetettek, amennyi kenyérnek kellett. A föld trágyázása ismeretlen volt, tehát öröktulajdonú földet nem tartottak, hanem időről-időre elcsapták kiélt szántóföldjeiket és új, pihent földet törtek fel a gyepből, s