Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

Hogy passzívan sodortatni hagyom magam a dolgoktól? miképp is mondhatsz ilyet? Hivatalom Jóska bácsi szerint biztos, így jövőnkre nézve az volna kétségbeejtőbb, ha nyomorúságom annyira megejtené lelkem-elmém, hogy két pengők utáni lázban emésztődjem, elfecsérelvén időmet. Te mindig „zavarosságaimat" vetetted szememre. Miért suhogtatsz most nádat fölöttem, amikor kezemben papír és ceruza: jegyzetekkel olvasok és tanulok talán először komolyan? Okos és derék mindaz, amivel pattogsz, de, és éppen most nem vág hozzám. Inkább vedd biztató jelnek, hogy elszörnyedten látván azt, hogy szellemiekben mindeddig majdnem könnyelmű voltam: saját elmém intenzitása megtévesztett. De tisztán áll előttem az is, hogy belső, fejlődésbeli eddigi tevékenységem mennyiben volt abajgás és mennyiben értékesebbülés. — És minden csámpa ellenére is szépen lépegetett a lábam, úgyhogy mégis szeretném megveregetni vállacskámat, de nem merem, mivel azonnal dühöngenél. Te bögre, amelyre nyilazott szívvel égetve vagyok én, az emberiség egész elmúlt nyelvét meg kell tanulnom mondattanilag, módszeresen — mert mit csináljak, ha költő voltom ellenére kényszerít a filozófia is ? Ha ehhez még odateszed, hogy az „olajpogácsára" két francia kifejezést tudok már, (tourteau és pain d'olive), amely olajpogácsa marháknak való eledel, de a M. Correspondantnak is belé kell harapnia és amely semmiféle magyar szótárban fel nem lelhető — úgy méltán nőhetnek daganataid amiatt, hogy irracionális állapotokkal ruházom valóságos télben lúdbőrző szerelmünket. Te szivarszipka, amelyben keservvel hamvadok én, mindehhez az időn kívül még egyensúly is kell. És ha nem tudom melyik éjszakát át is bőgtem zamatosán és jóízűen, elhatározván, hogy rosseb egye a világot, azért is szakállt növesztek — utólag — másnap — mégis megborotválkoztam, hogy a simaképűek között ember legyek. Ez az éjszaka megvirradván, megkaptam borzasztó leveledet. Bizonyisten azt hittem, hogy minden erőművi beavatkozás nélkül meghalok. Még ma is csak annyira tértem magamhoz, amint az a következőkből kitetszik — mégis dolgoztam, ami szintén kitetszik belőle; reggel hatig tanultam hideg szobában és enyhe bűzben, mert régi cigarettavégeimet szívtam, ablakot nem nyithattam, mert amúgy is vacogtam, hatkor lefeküdtem, és délben 12 órakor még mindig nem aludtam, minden tagom úgy saj-