Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

lap pedig csak félszárny és én hogyan repüljek vele? Nem is érdemes hónom alá ragasztanom, meg nem is tudom, hogy bal avagy jobb hónom alá csirizeljem-é ? Látod, annyi zavart okozol, mint a fényképész okos kutyája, aki benyit a sötétkamra ajtaján. Az este szelíd örömmel rád gondoltam, londoni életemre és ramsteaket rendeltem (azt hiszem, így kell írni). Igen jó és lágy volt, nem vallottál kudarcot. És ezzel a szerény beismeréssel érd be, mert nem akarok nagyzolni. Még azt hinnéd, hogy összetévesztelek frissen írt verseimmel. Pedig igazán nem akarok hencegni, annyira megszégyenültem, amikor a szekrény fölcipelése után különböző törődéseket és sebecskéket tapasztaltam kezemen. Rémes, megint meg kell nyugtassalak, hogy már múlnak is. Erdősre ne adj, ő nagyon szórakozott ember. Most is a Századunk asztalán felejtette fekete esernyőjét. Meg azt is elfelejtette, hogy minden hétfőn fölhívom telefonon, hogy látogatásomat megbeszéljük, de mindig kitolódik a jövő hétre. Most legújabban hétfő délutánról van szó, hétfőn megyek hozzájuk estefelé, ha addig közbe nem jön valami. Bogaram, kicsim, igyekszem minél kevesebbet cigarettázni és minél többet enni, amiről már be is számoltam. Te is igyekezz hízni, ahogy növök súlyban, úgy nő a gusztusom is a kövér nőkre. Félek, ha nem hízol, akkor fölcseréllek Rényinével. Aztán meg majd idehaza leadhatsz belőle. Hidd el, tapasztalásból, mégpedig nem régiből mondhatom, hogy elég rosszul érzi magát az ember, ha ruhástul együtt 56 kiló. Gyarapodjunk, gyarapodjunk, úgyis eleget fogyaszthatjuk még egymást. Edösöm, könyvem, kalácsom, ugye nagyon szeretsz? Egy kicsit még érzem hosszú vasárnapi leveledet, amelyben írod, hogy „felőled sem vagyok biztos". Ne hagyj el édes szívem, mert akkor én mit csináljak? Koplalásomban te vagy aki táplálsz, külső vereségeimben te vagy az én győzelmem, virtusom, vitézségem. Ne haragudj rám semmiért. Nagyon szeret Attila