Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

Pest, 1928. okt. 10. Földecském, kicsim, aranyom mindkét táviratodat még tegnap, a másodikat este 9 után, megkaptam. Rohantam volna én, hogy azonnal megnyugtassalak, de csak 3 volt a fillér, mely zsebemben zörge. így hát csak ma délelőtt drótozhattam meg szerelmünket, nem mintha csorba lenne, vagy megpattogott, hanem mert a szegény drótos örömét leli abban is, ha kedvesének, gyönyörűségének fazekait, köcsögeit bőréből kibúvó szakértelemmel körülmunkálhatja vadonatúján is. Aztán meg olyan nehéz volt a szívom, mint a bakáknak fövő paszulyos kondér — hát így egy kicsit és ravaszul kilötytyintettem belőle - , hiszen a mellem is úgy dagadt, mint a kelő kenyér, amit te szakajtottál olyan jóvá. Gyöngybogaram, te kis nyekorgő kompom életem és halálom között, mily igazságtalan is voltam hozzád, mikor azt írtam, hogy leveled elkedvetlenített. Ugyan elkedvetlenített akkor, hiszen azt sem tudtam, hogy én járok-é a hajam alatt, de bennem volt a hiba, hiszen most látom csak, hogy mennyi szellős szerelem és ropogós vágyakozás van abban is. Azt, amiben erre válaszoltam, 5 verssel egyetemben tépd össze, — lelkem jobbik fele szemére húzott kalappal járkál bordáim között, szégyenében ki se mer ülni szemembe. G. Nyüzsög a boldogság bennem a napfény se fór be tőle lecsurog szakállam fonatán a lábaimra. Kalapom, repülj a mennybe a kopasz felhő fejére ha meg prüsszent lebeghetsz a kékorrú kaparóra.