Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

majd magam. Lucie elsején, hétfőn elköltözik, én majd csak akkor, ha állásban leszek. Különben úgy vélem, hogy az utóbbi két héten itt még rájuk sem volt szükség, csak énreám. Remélem, hogy eztán rám se lesz. Kicsikém, bogár, sokat szidtál-e hogy ily sokára irok (Te sem irtál hamarabb, de nem azért) tépted-e a hajadat? Fiam, ez utóbbit meg ne cselekedd, mert hogy nézel ki kopaszon, el sem tudlak képzelni. Igaz, hogy azt mondták legutóbb, nincs fantáziám. De annál inkább, erre való való tekintettel. Hogy született kajánságomnak is eleget tegyek, ez az utolsó oldal. Erre már csak olyasmiket írok, hogy az éjjel azt álmodtam, sakktábla vagyok és te vagy a 32 figura, azaz hogy te vagy a sakktábla és én a figura. Már nem tudom kik, milyen hatalmak játszottak velem, de oly erélyesen csapkodtak hozzád, hogy nekem is fájt. Állandóan valami fontos figuraelememet ütötték ki, mindig fogytam, fogytam, de végül a világos figurák megmattolták a sötéteket. Aztán ama bizonyos hatalmak összeszedtek, kiütött részeimet és a győzteseket meg a legyőzötteket egyként, komplett 32 figuraként aztán visszaraktak beléd. Aztán téged összecsuktak és katt - bekattintottak. Imádkozz, amikor elér hozzád ez álom, amint illik, de ugy hogy akkor visszamenőleg is érvénnyel birjon, de ma még holnapra, ne lett volt legyen szép idő mert akkor a szüreten zöldebb leszek mint a májusban elfagyott szöllő. Itt úgyis esik az eső egy hete, azonban holnapra derűt jósolnak, amit csak az tesz súlyossá, hogy obszervatóriummal jé)solják. Én oly taknyos vagyok úgyis és fájt már az én kis márványba való fejecském ugy, hogy azt hittem, az agyam folyik ki az orromon. Képzeld el ezt plasztikusan és mindjárt nem undorodsz ebéd közben sem (mit szólsz ez Ízléstelenséghez?), mert akkor a lényeget nem a tény, hanem a tény plasztikája adja. Esztétikám, köszöni, jól érzi magát, bár megorrolt (jaj ez a nátha!) (tehát) megorrolt egy kissé, hogy nem üdvözölted. Csak ugy egy odavetett kérdésben léptél véle vonatkozásba annyiban, hogy meg sem emiitetted benne. Csókollak, ölellek, de minthogy nem akarlak félrevezetni, l>evallom, nem igaz, nem csókollak, nem ölellek, csak nagyon nagyon szeretlek. Attila