Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

akkor költsd arra a pénzt, amire legnagyobb szükséged van. — ölellek drágám, légy jó ! Mártid. Kedd. Attilkám, véletlenül hozzájutottam 20 Márkához (= 72 pengő) itt úgysem tudom elkölteni, különben is sokkal jobb dolgom van, mint megérdemlem, ma egy 2.164 méteres csúcsra másztunk fel isteni időbe, 3 órahosszat tartott az út, csudálatosan szép erdőkön és réteken át és felülről 3 völgybe láttunk le és köröskörül hegykoszorúkat, fentmaradtunk délután 5-ig (korán reggel mentünk fel) virágot szedtünk és heverésztünk és lefelé egész úton énekeltünk. Majdnem oly boldog voltam, mint néha egész kis gyerekkoromba, tudom nem szép tőlem, de ha magas hegyek közt vagyok szép időbe néha rám jön. Drága kis kölköm, ugye nem haragszol rám és nem vagy dühös, amért ezt a 20 Márkát elküldöm, de igazán nagyon kérlok, ne légy smokk és tudom, száz helye van Nálad! Hogy van a lábad! Drágám ne haragudj rám! Ölellek. Tanulj, büdös! Nagyon-nagyon szerot Mártid Irma néni nagyon kedvesen ós szeretetteljesen ir Rólad. Nemesek meg szomorúan, h. nem jelentkeztél náluk, mióta elmentem. Goti is nagyon szerot, sőt úgylátom Kecskeméti Gyuri is, bár nagyon szigorúan kritizál. Ugyan azt állítja, h. ez nála a valamire becsülés jele. Azt mondja, hogy Makón, nem tudom már kinél szoktatok találkozni, akivel ők mindig ezer érdekes dologról bőszeitek, a német kultúráról is egyéb kultúrákról és a generáció problémáról (erre különösen büszke, mort Manheimnok erről jelent meg most tanulmánya, amivel nagy sikere volt), na és szóval ha Te odamentél és ők folytatták ezen érdek feszítő objectiv témákat, akkor Te igen bágyadt és ideges lettél és sértett külsőd volt és csak akkor élénkültél fel, ha sikerült magadra, tehetségedre stb. téríteni a szót. És bár új verseiden nagy fejlődés látszik, az ő érzése szerint azért túl tetszetősök és csinosak és ő attól fél, hogy még mindig túl sok szándék van bennük, h. az irodalomtörténet majd ezt meg azt konstatálja. Podig ő mondhatja, h. az alkotónak csak kárára lehet és igen