Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

szolidan eleget teszünk. Itt említjük, meg hogy Lesznai Anna (Jásziné), Balázs Béla és Lukács György igen nagy költőnek tartanak, különösen az utóbbi — mint az első világirodalmi — nem kozmopolita ! — kvalitásokkal rendelkező proletár-liri­kust, aki hivatva van mielőbbi nagyobb pénzküldeményedet kézhez venni. Fentemiitett urak — különösen tekintettel a „Die Weltliteratur, wie sie ist und wie sie sein soll"-ra — közös levelet irtak Kner Izidornak, hogy J. A. könyvét kiadja, mely cég tehát vélünk összeköttetésben fog állani, mit is bátorkodunk nagy tekintetű lábaid előtt zöld ágakhoz hasonlóan szertehinteni. Most még azt nem tudom, hogy mit csináljak Hatvány meg­hívásával ? Nem kellemetlen a császári vadaskert kellős közepén, Erzsébet királyné, a Kaiserin Elisabeth volt lakosztályában, mely is Hermes-villának neveztetik a laikus burzsoázia által — két hetet, esetleg csak egyet eltölteni. Mindenesetre már holnap meg­kezdem a búcsúlátogatásokat, mert ha mindennap másutt vacso­rálok és másutt ebédelek, akkor is eltart egy hétig. Közérzetem olyan jó, hogy az már nem is illik egy lírikushoz, rettenetesen hízom, félek, hogy a hajóra két jegyet kell majd váltanom. Ezért is szerezzetek egy szabadjegyet. És bár fényes anyagi viszonyaim mellett olvasok, nem ártana, ha a küldendő összeg zsenialitásom­hoz méltó lenne, mert szeretnék már egyszer villamosra ülni. Két példány „Nem én kiáltokot", de legalább l-t expressz küldjetek ! Csókol Kellemes öcséd 92 JÓZSEF ATTILA - JÓZSEF JOLÁNNAK Kastély Hatvan, 926. aug. 2. Kedves Lucie, vasárnap este érkeztem meg Hatvanba, Pesten telefonáltam, azonban senki sem volt odahaza csupán a lány, aki nem is ösmer. Itt talán még szebb mint volt a bécsi Lainzban, gyönyörű park szobám olyan, amilyen még nem is volt, saját külön íróasztallal. Egyelőre csak úszni lovagolni és kocsizni lehet, a vadászat — míg a tilalom tart — csupán különböző heves udvarlásokat jelent.

Next

/
Thumbnails
Contents