Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

meg: nem tehetségén múlt, hanem élete szerencsétlen körülményein. A krízisek szakadatlan során, miken az élet ostorzón keresztülhajtotta mit tudok én ezekről ! Hogy apja öngyilkossága, a nőhöz való viszonyának drámai fordulatossága, barátságok megszakadása, hazátlansága, ahogy magyarsága keresztjét hurcolta Bern, Berlin, Kassa, Kolozsvár, Bécs, Párizs, London, New York stációin mindéiről csak hallomásból, vagy egy-egy leveléből tudok. De van valami, amiről meg kell emlékeznem. írótársai, B éppen a legkülönbek előtt, nagy volt a tekintélye; közönsége az elit olvasók rétegeiből került ki (ami már magában is némi lefokozást jelent); valami szűkös megélhetése volt is az írásból, persze inkább az újságírásból, de éreznie kellett, s ez a finom idegzetű ember bizonyára érezte is, hogy az elismerés, mely neki osztályrészül jutott, nem volt teljes értékű. Némi elégtétel volt számára a Nyugat körének megbecsülése és a Nyugat Ignotus-száma, viszont annál keserűbben érezte, valósággal csapásnak, mikor Osvát halálával a Nyugat szerkesztését Babits és Móricz vették át, s az ő neve, ki eddig főszerkesztőként szerepelt, lekerült a lapról. A felelősséget ezért Babitsnak tulajdonította, sőt valami gonoszul kieszelt machinációt látott ebben, mert hisz Babits volt az, aki őt Timár Virgil fia című regényeién mint Ignotus hitte kifigurázni, nevetségessé tenni próbálta. Holott, ha valakit felelősség terhel az ígnotust ért sértésért, mert hisz sértés volt, ha ő annak érezte, akkor ez túlnyomórészt engem terhelt, aki meg tudtam volna akadályozni, hogy neve a lapról lekerüljön. Meg is mondottam ezt neki, de ő annyira meg volt győződve Babits rosszindulatáról, másrészt arról, hogy valami, ami őt ennyire bántja, nem eredhet tőlem, bogy hiábavaló volt minden meaculpázásom. Ha Ignotusnak vallani kellett volna arról, hogy melyik az a műfaj, mely leginkább a lelkéből lelkezett, a lírát vallotta volna. Költő volt, még ha erről csak egy maroknyi verssel tett is bizonyságot. Abban a kis kötetben, melybe a Nyugat számára önmaga válogatta össze verseit (1918-ban), alig volt több két tucatnál. De benne van két régi, nekem igen kedves verse, melyek tárgyuknál, formájuknál, zenéjüknél fogva a legnépszerűbbek voltak; a Bölcső előtt és a Mater Dolorosa, s melyek dacára népszerűségüknek jó versek. Benne van a füzetben