Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Petőfi-tanulmányának is. Hatvány Lajos magisztrális Petőfi műve száz meg száz adattal igazolja Ady Petőfi-portréjának hűségét. De ha a feladatot, amit vállaltunk, körvonalaiban elég világosan láttuk is, aligha voltunk elkészülve a reakcióra, melyet indulásunkkal felidéztünk. Holott most, így visszatekintve, azt kell mondanunk, hogy ennek a reakciónak be kellett következnie. Deák Ferenc utódai s mindazok, akik politikájának letéteményesei voltak, úgy látták s helyesen látták, hogy a kiegyezéssel az ország a maximumát érte el annak, amit az adott körülmények között elérni lehetett, s hogy minden változtatás ennek struktúráján könnyen felboríthatja az épület egészét. Felboríthatja a nemzetiségi politika magyar koncepcióját, ellentétet támaszthat király és nemzet között, ez utóbbi tekintetében vallották, amit Retz kardinális vallott az uralkodó és népe jogairól, hogy a ,,legalkalmasabban úgy egyeztethetők össze, ha nem beszélnek róla". Egészen az első világháborúig így is volt: a mindenkori kormányok legfőbb feladata Deák művének épségben való megőrzése volt. Aztán, hogy a magyar középosztály ebben a deákferenci keretben elhelyezkedett, az ő érdeke azonosult a kiegyezés művével, s minden reformgondolat veszélyesnek, rebelliónak látszott. Nem mintha nem lettek volna gondolkodó, művelt magyarok, akik nem érezték volna a korszak elálmosító atmoszféráját, s nem sejtették volna, hogy ennek a böjtje valahol, valamiben — a szellemi világban, kulturális vagy szociális téren elkövetkezik. (Lásd Mikszáth Kálmán.) De minthogy az így alakult világban aránylag jól érezték magukat, elismerésben volt részük, elszincerizáltak ugyan a fogyatékosságok felett, de nem igen törekedtek arra, hogy ez megváltozzon, így is minden szépen elrendeződik ebben a világban. Nem lehetetlen, hogy úgy voltak ezzel a világgal, mint Homérosz, aki dicsérte az istenek bölcsességét, mellyel véres háborúkat idéztek fel, hogy kései unokák ezeket megénekelhessék. Akik a Nyugatot elindították útjára, nem gondoltak közjogi változásokra, de erősen hittek a gyökeres reform szükségességében szellemi téren, mert meg voltak győződve, hogy ez minden egyéb reform előfeltétele. Nem volt nekik pontozatokba foglalható reformprogramjuk. Nem volt koncepciózus elgondoB9