Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

jogát Csinszkának kívánta ajándékozni. Hatvány akkor Bécsben élt emigrációban, s engem kért meg az ügy formális lebonyolítására. Ady édesanyja és testvéröccse megtámadták az ajándékozást; a bíróság engem tanúként hallgatott ki, amikor is az igazsághoz híven vallottam, hogy Hatvány Lajos kiadói jogait teljes egészében és feltétlenül Csinszkának ajándékozta. Csinszka ekkor már újból férjnél volt, s megértem, hogy a gondolat, hogy ezt az értéket idegen ember élvezze, elkeserítette az öregaszszonvt, aki érthetően méltánytalannak tartotta, hogy Bandi örökéből a családnak semmise jusson. Hatvány is így valahogy érezte, s a bíróság számára tett vallomásában meg is mondta, hogy szívesen látná a család részesedését. Én is engedékenységre beszéltem rá Csinszka férjét, Márffy Ödönt, s valami méltányos egyezség jött létre. De az átoklevél, bevallom, éget. A por Ady barátai között is szakadást idézett elő; voltak ( smszka-pártiak és voltak Ady Lajos-pártiak. (Egyesek Csinszka viselkedésében a Szendrey Júlia eset megismétlődését látták; hiába magyaráztam, hogy Ady nem írt Szeptember végént, melyben az özvegyet megfenyegeti arra az esetre, ha eldobja egykor az özvegyi fátyolt.) Két epizódját a hadakozásnak megemlíteném. Az egyik Krúdy Gyula néhány cikke, lekicsinylőn Ady iránt és gyűlölködőn Csinszka iránt, tele rágalmazó állításokkal, hogy mért, nem tudnám megmondani. Az egyik cikkében 1925-ben jelent meg a Világban Adyval folytatott beszélgetéseket ír meg, melyekből egyetlen szó sem igaz, kristálytiszta Krúdy-fantázia és pedig nem is a javából. S ugyanez áll egy későbbi cikkére, mely 1929-ben jelent meg a Magyar Hírlapban, s melyben a fantázia játéka a hazugságot erősen súrolja. Az Adyra vonatkozó résszel nem is foglalkozok, ha már ezt annak idején elmulasztottam. De igenis Csinszkára vonatkozó ráualmazó állításaival. Azt írja Krúdy: ,,. . . Miután ez az írás nem szép költői hazugság akart lenni már kezdettől fogva sem Ady Endre mennybemeneteléről: meg kell még említeni, hogy a beteg szobájában meglehetős rendetlenség volt, a székek számából sem lehetett megállapítani, hogy itt a vendégek egymásnak adnák a kilincset, a költő fekvőhelye se volt olyan állapotban, hogy abban örömét lelte volna a finnyásabb látogató. Valóban a véget jelentette ez az