Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Szabadságban és Fii lep Lajos Az Ország című lapban; Fülep különös lelkesedéssel köszönti ,,a holnap hősét". (Hadd jegyzem meg itt zárójelben, hátha később már nem lesz alkalmam rá, hogy milyen nagyra becsülöm Fülepet mint gondolkozót, mint írót és mint embert. És mint szoros érzelmi kapcsolatomat vele meg kell említenem közös barátunkat: Elek Artúrt, akinek emlékét együtt idéztük egy megható emlékünnepen.) Még két bírálatról kell megemlékeznem. Az egyiket Schöpflin Aladár írta a konzervatív Vasárnapi Újságban; a másikat Hatvány Lajos a radikális Huszadik Században. Mindkettő művelt, írást szerető, íráshoz értő ember, akik természetesen más-más hajlandósággal, más-más temperamentummal közelítik meg a megbírált írásművet, a mértékük is meglehetősen különböző. Mégis az Új Versek kritikájában egy ponton találkoznak: mindketten Ady versein Baudelaire és Verlaine hatását érzik meg. Hatvány Lajos bírálata egyébként fanyarabb, rezerváltabb, viszont kitűnően állapítja meg, hogy íme a magyar nyelv menynyire fejlődés képes, az új költő szótárainkból ki fogja törölni a kifejezéstelenség fogalmát. Schöpflin Aladár bírálata melegebb, de a Baudelaire Verlaine vád nála is megvan. ,,Ady Endre e két francia költő nélkül is bizonyára megírta volna verseit, de másképp írta volna meg . . . Aki ilyen erőteljes, újszerű és mégis magyar, egyéni színű és mégis természetesen ömlő nyelven tud írni, akiben oly forrón és hevesen hullámzanak az érzések, aki oly erővel tudja kifejezni azt, ami a szívét nyugtalanítja, hogy még a versek tartalmától idegenkedőt is magával ragadja, az bizonyára költő." ( így ismerteti Pintér Jenő Schöpflin bírálatát a Nyugat Ady-szamában.) Mi sem bizonyítja jobban Ady géniuszának átütő erejét, mint hogy nem telt bele egy esztendő, i Hatvány is, Schöpflin is Ady költészetének legkülönb méltánylói, s a költőnek egész életen át odaadó barátai. ,,Ady géniusza győzött", állapította meg meggyőződéssel Schöpflin. Vagy mint Schopenhauer mondotta, mikor ismerni kezdték nevét: ,.a Nilus a tengerhez ért". Hogy kinek az érdeme ez ! Könnyű válaszolni erre: Ady érdeme. De jószerencse, ho^y kezdeteitől megértő, igaz barátai voltak ; nem kellett elszenvednie a sub pondere ereseit pálma átkát. Az Üj Vertek remekbe csinált előszó volt a Nvugathoz. N