Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Versek olvasása után nyilván azt válaszoltani volna: Lőrinc bátyám, Bandi menjen szolgabírónak! „Hogy jó lett volna édesapám központi szolgabíróvá választódni Zilahon, kivirágoztatni a hét szilvafát s becsületet szerezni az elkoldusodott diósadi Adyaknak?" kérdi Ady a Nagyváradi Napló 1903 március 1-i számában. (Lengyel Géza könyvéből veszem.) Némi kokettériával már akkor ÍK biztosan tudta, hol a helye. A Nyugat Ady emlékszáma számára Pintét Jenő állította össze az Ady-irodalom adatait. Ebből veszem, hogy a Versekről a vidéken a Szilagy című szilágysági hetilap emlékszik meg barátságosan. Valószínű, hogy Debrecenben is megjelent erről egy-két szíves szó. Budapesten egyedül a Vasárnapi Újság írt róla (1899 évf.) idézvén Ábrányi Emil előszavát, hogy „Ady Endre hivatott, tehetséges költő, aki nem olvasmányaiból, hanem lelkéből merít," A második verseskötet Még egyszer a címe már Ígéretes volt, bár azzal gyanúsítom meg magam, hogy ezt az „ígéretes" jelzőt már csak az Új Versek ismeretében, visszafelé nézőn érdemelte ki nálam. Nagyváradon természetesen észrevették, de már Budapesten is volt némi visszhangja. Bródy Sándor lapjában, a .Jövendőben Szász Zoltán írt róla. Pintér Jenő így referál erről: „A bíráló szerint az új verseskönyvre a felületes olvasó bizonyára azt mondaná, hogy a kis kötet szervezetlen vonaglás, kész formákat csak itt-ott mutató zűrzavar, nyomdába adott jegyzőkönyv. De ha a jóakaró megértés ül az ítélő széken, akkor a kötetből olyan értékességek tárulnak föl, amelyek megkapják a kritikust. Ezek a művészileg befejezetlen s még csak félig kivésett költemények olyan értékes anyagból valók, amilyennel kevés új magyar költő dolgozik. A vidéki költő azok között a bús vadságú titánok között foglal helyet, akik erőiket érzik, de nem merik és nem is igen tudják használni. Küészcn kész, makulátlan költemények nem kerülnek az olvasó elé, ha mindjárt kapunk is sikerült akordokat és megrendítő strófákat. A nemes tartalom viaskodik a hozzá méltó formáért. Ady Endrének nincs szüksége másra, mint kritikai fejlődésre és művészi érzékének tisztulására. így aztán szerencsésebb sáfárja lesz annak a sok értéknek, mely benne elrejtve lappang, s oly egyéniséggé növeli ki magát, amilyen a mi nem gazdag irodalmunkban igen kevés van."