Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
A Figyelő világa nem tűnt el nyomtalanul; az írók fölfigyeltek s pedig nemcsak a velünk egykorúak, hanem régi fémjelzett írók is, ki barátságosan, ki gáncsokon, az olvasó közönség nem vett róla tudomást. A kiadó megunta a ráfizetést, az írók hamarább, mint a kiadó a havi húsz korona hozzájárulást: a Figyelő megszűnt. Hogy aztán hamvaiból főnixmadárként fényesebben támadjon fel. Addig a Nyugat jöttéig a Szerda című folyóirat tartott valami irodalmi folytonosságot. Ambrus Zoltán és Ignotus szerkesztették; érdekes kísérlet volt: hogy lehet komoly pénzzel megcsinálni azt, amit a Figyelő pénz nélkül próbált meg ? Kár, hogy a komoly pénz, mely mint az utóbb kisült, nem is volt olyan komoly, nem tartott tovább, mint a Figyelő koldussága. (A lap megszűnte körül parázs botrány kerekedett, melynek egyik oka alighanem az volt, hogy a Szerda nálunk szokatlan honoráriumokat fizetett, amit a kívülrekedtek egyesek nehezen bírtak el. A másik oka A Hét féltékenysége; a leghevesebb támadások Kóbor Tamás, Kiss József sógora részéről jöttek.) Még csak annyit, hogy Cholnoky Viktor a Figyelő megszűnte után Kiss József üzenetét hozta, hogy írásaimat szívesen hozná A Hét-ben. örültem ennek. Kapcsolatom Kiss Józseffel igen szíves volt; arról írtam, amiről akartam s úgy, ahogy jónak láttam. Ha verset írt az öreg, szerette felolvasni nekem; ma is fülembe cseng, ahogy nazális hangján, skandálva, felolvasta egyik versét. A címe nem jut eszembe, de így kezdődik: ,,Leány korában járta a minétet . . ." itt megállt, s magyarázón hozzátette: ,,minét menüét". Volt abban valami meghatóan tiszteletreméltó, ahogy az öreg egész éven át látogatta a bankélet na gyj a it, hogy összehozzon annyit, amennyi lehetővé teszi, hogy e gye gy versét gondtalanul s szíve szerint megírhassa. Mi még tisztelettel vettük körül, de már az ifjabbaknál nemigen volt respektusa. Emlékszek, hogy mikor a Knyáz Potemkin című forradalmi versét megírta, bejött a New Yorkba, ahol az ifjak körülülték asztalát. S ő felolvasta vagy inkább elszavalta a Knyáz Potemkint, meggyőződéssel, a matrózok ügye az ő ü&y e volt. De mivel ez a szó Knyáz Potemkin az ő nazális hangján olyan furcsán hangzott, az ifjak százszor is elisméteb tették vele: hogy is kell ezt a szót kiejteni szerkesztő úr? az
