Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Fenyő Miksa írói pályája

ellenszólamként keresztülindázó emlókidézések. Élete utolsó szakaszában érthetően az emlékezés válik legmeghittebb műfajává. A felszabadulás után rövid ideig úgy látja, hogy mint a GyOSz tiszteletbeli elnöke, a Singer és Wolfner cég igazgatója és a Haladás cikkírója bele tud illeszkedni az új helyzetbe, de az említett intézmények megszűnése után nem lát többé teret itthoni tevékenysége számára, 1948 végén elhagyja az országot; Rómába, Párizsba, majd 1953-ban New Yorkba költözik. 1963tól kezdve rendszeresen, csaknem évenként hazalátogat, majd, hogy közelebb legyen hazájához, 1970-ben Bécsbe települ át. Itt is halt meg 1972 áprilisában 93 éves korában. A Nyugatról szóló feljegyzéseken kivül lapokban, folyóiratokban szétszórva sokféle emlékezést közölt ebben az utolsó korszakában. Éber figyelemmel kísérte a hazai irodalom eseményeit is, elsősorban a hazai Ady-kutatást, de akármiről írt is, mindig vissza-visszatért az emlékekhez, többnyire a Nyugat hőskorának elsüllyedt világához. A Nyugat-föl jegyzések után három évvel újabb könyvet publikált Ami kimaradt az Odysseábél címmel.

83 Műfaja ennek is emlékezés, de többnyire Olaszországhoz fűződő emlékek kelnek benne életre. 1964-ben e kötet két fejezetével elnyerte Róma város díját, melyet ünnepélyes külsőségek között nyújtottak át a 85 éves írónak Rómában. A hatvanas évek vége felé pedig megkezdte önéletrajzának közlését, de tíz folytatás után abbahagyta.

84 Nagy kár, mert a szülőfalujáról, Mélykútról szóló fejezet egyike Fenyő legszebb írásainak 85 Az emlékezés műfajáról maga is többször elmélkedik. Érzi buktatóit, veszélyeit; a kitárulkozás és a szemérmes elhallgatás közti átmenetek egész skáláját jogosultnak látja, de híven régi szkepticizmusához egyik mellett sem köt ki. A magyar irodalom legjobb önéletrajzának Kassák Lajos Egy ember életét tartja, s ez megint biztos esztétikai ítéletre vall. De nem jelenti azt, hogy zártságban, fegyelmezettségben akár meg is kísérelné példáját követni. Az ő emlékezései rendszertelenek, emlékszilánkokból lazán egymáshoz kapcsolódók. Valéry mondásával menti ezt a kuszaságot: ,,Egy könyv akkor él igazán, ha olyan kuszált, mint maga az élet."

88 De ez a rendszertelenség hozzátartozott egész írói módszeréhez. Bármennyire tiltakozott ellene élete alkonyán, mindvégig meg-