Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Fenyő Miksa írói pályája

Fenyő Ady-képe azt a kevés határozott kontúrt is, mely régebbi cikkeiben még megvolt. De emlékének élesztésével most ugyanolyan fontos missziót vállal, mint annak idején az érte folytatott polémiákkal. Az emlékezés melege most megolvasztja azt a leheletnyi ridegséget is, melyet az élő Ady személye iránt érzett: „Szobráról, erről a michelangelói remekműről a reliefrészleteket lemosta az idő, szavak elfakultak, gesztusok elhalkultak, ami részletre emlékszek, százszor is megkérdem, vajon így mondta-e, ezzel a hangsúllyal, a szavaknak ilyen elrendezésével? De az egész ember, aki ezeket a verseket élte és írta, olyan tündöklően világosan áll előttem, hogy szemem íriszéről szinte fotografálni lehetne" írja Ady halálának 25 éves fordulóján az Esti Kurírban.

79 Régi adósságot törleszt, mikor a Nyugat 1924-es Babitsszámában szép esszét szentel Babits géniuszának.

80 Ebben a régi jÓ8zemű kritikus hibátlan érzékkel próbálja meg egységbe fogni Babits ellentmondásos lényét. Nem tudom, hogy Fenyő előtt rámutatott-e valaki ilyen határozott biztonsággal Babits költői énjének ellentmondásosságára — a Nyugat Babits-száma tudomásom szerint az első kollektív kísérlet Babits értékelésére —, de szebben és meggyőzőbben bizonyára senki sem: ,,Ki tudja megmondani, hogy mi van ezekben az írásokban s mi van az emberben a halaknak és madaraknak prédikáló Assisi Szent Ferencnek drága szelídségéből s E. T. A. Hoffmann valamelyik fantasztikus alakjának ifjú szíveket bűvöletbe ejtő diabolikus erejéből, szent Ágoston világrejtélyeket feszegető s a keresztény igazság kapujánál alázatosan megbékélő, szívet és intellektust valami nagyszerű lelkességben egybeforrasztó szelleméből, Goethe Tassójának, a nagy akarások és kicsinyes hibák közt botorkáló zseni magányosságának tragikumából, a Montaigne emberéből, a Renan emberéből, a hívőkből és kérdezőkből, az akarókból és lemondókból, a forradalmárból és nemes tradíciók őrzőjéből . . . keresztényből, katolikusból, filozófusból, papból, zseniből ..." Amit Móricz híres, Babitsról szóló riportjában

81 a személyes élmény elevenségével mond el a költő riadt félszegségéről, az Fenyőnél mélyebb lelki motivációt kap; a rettegés és gyanakvás Babits minduntalan feltoluló szeret étvágyának takarója, mely költeményein izzik keresztül, ,,mint isten lelke a csipkebokorban". Babil soi okkor már egyre inkább formamű-