Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Fenyő Miksa írói pályája

eszménye lebegett szeme előtt, akinek számára ,,kész kliséknek, prefabrikált erkölcsi vagy valláserkölcsi szabályoknak. . . nem volt helye; minden eset, mely az életben adódik, egyéni eset, s a felelős ember az adott esetben dönti el, hogy mit hogyan kell cselekednie."

47 Ez az emberi magatartásforma sok párhuzamosságot mutat az impresszionista kritikus korlátot, megkötöttséget nem ismerő irodalomfelfogásával, és ahogyan ez csak bizonyos irodalmi konstellációban képes valóban termékennyé válni, úgy a másik sem elégséges teljes életprogramnak. Éppen az hiányzik belőle, ami az igazán jelentős egyéniségek szuverenitását oly vonzóvá teszi: a rendszeres gondolkodás távlatossága. Fenyő maga is érzi, hogy a sokféle irodalmi hatásból összeállt saját gyártmányú filozófiája kissé zavaros. ,,De bármilyen kaotikus is volt ez a házi használatra kieszelt filozófia, némely dolgokra mégis megtanított, jelesül önmagam és embertársaim türelmes megfigyelésére, s ebben a törekvésemben igyekeztem önmagammal szemben szigorú . . . másokkal szemben megértő szelídségű lenni."

48 Ha a felelős ember fent vázolt modellje elég szűkös életideál, akkor ez a nagyon is általánosságba vesző és külsőségekben kimerülő önjellemzés inkább egy korrekt úriember portréja. Mélyén, ha jól ítéljük meg, egy érvényesülésre törekvő, a legkülönfélébb érdekeket összeegyeztetni tudó, ,,okos" kompromiszszumokra mindig kész, távolságtartó, de az önbecsülésben kicsit érzelmes személyiség rejlik, melynek kezdetben az irodalom, akárcsak a GyOSz is még csak eszköz az egyéni érvényesülésre, de a Nyugat már értelmes cél is. (Az érvényesülésre törekvés és az előbbiekben vázolt kritikai bátorság között ne lásson senki valamiféle egymást kizáró ellentétet, a kettő egy liberális korszakban nagyon jól megfért egymás mellett.) Az új irodalom sodró lendülete, az irodalmi forradalom pátosza megérintette, sőt polémiáiban néha túl is lendítette önmagán ezt a megfontoltan okos, törekvő embert is, olyannyira, hogy művészi érzékenységét, szervező képességét és rendkívüli taktikai készségét a Nyugat javára kamatoztatta. ö volt az, aki a Nyugat belső ellentéteit legtöbbször elsimította, nem ösztönös tapintattal, hanem tudatos diplomáciával. A Nyugat első korszakában kétségtelenül Adyval volt a legnehezebb dolga, aki nemcsak komoly megalkuvásra, de gutgesinnt kis érdekegyeztetésekre is a legkevésbé volt kapható, legfeljebb