Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

kilincseket pucold". Csomós sétabotját, melynek fogóját maga diszítette (ezermester volt) erotikus faragványokkal, belementettem nagy regényembe. Lengyel Menyhértről is, ki a Nyugat indulásakor lapunk titkára volt, s aztán hosszú időn át megbecsült munkatársa, lesz néhány érdekes mondanivalóm. És Nagy Endréről, kiről kabaré-sikerei láttán feledték az emberek, hogy milyen kitűnő író. És lírai költő barátaimról, Tóth Árpádról, Szép Ernőről, Somlyó Zoltánról, Erdélyi Józsefről, Juhász Gyuláról* is érdekes emlékeim vannak. Az első kommün idején, mikor Szegedre szöktem, ott ültünk Juhász Gyulával délutánonként a Tiszakávéházban, s ha majd új könyvemben közlöm a beszélgetéseket, miket ott folytattunk irodalomról, művészetről, emberekről, nőkről — talán Annáról is, legkevésbé a szegedi gondolatról, holott onnan indult el Magyarország 1920 utáni politikája — szóval ha majd ezeket közölni fogom, hadd mondom be előre, hogy félig igaz, félig költészet lesz, de költött része is igaz lesz. Számomra sokat jelentettek ezek a beszélgetések Juhász Gyulával, s ha visszaemlékezni próbálok rájuk, az jut eszembe, amit Goethe mondott Winckelmannról: ,,Az ember nem tanul, ha őt olvassa, de valaki lesz." És még egy „nagy dalos"-ról, ahogy Szomory Dezső mondta — Lesznai Annáról, ki hálisten itt él szomszédságomban, s mindig türelemmel, sőt majdnem érdeklődéssel hallgatja meg múltbeli elkalandozásaimat. Lírája az évtizedek folyamán mélyebb lett, teljesebb, emberségében általánosabb, — első Nyugatbeli verseinek frisseségét, jószagú üdeséget, megőrizte. Nagy regényét, generációs regényét, a maga Buddenbrookját, most fejezte be, s zárta melankóliával fiókba. Néhány fejezetét olvastam; nem hiszem, hogy a Színek és évek óta ilyen minőségű regényt írtak. Megfeledkeztem valakiről, aki valaki? Nagyon lehet, s az is lehet, hogy valami tudat alatti parancs rendelte így. De hát eltelik egy-két év, míg az új kötettel kijövök, bőven van időm az emlékezésre és a revízióra. •A sorrend nem jelont értékelést. un