Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

tem, neki is. S ha Gellért megírja, hogy Osvát mindenkivel tegeződött, egyedül Elek Artúrral és Fenyővel nem, „pedig jóbarátai voltak", hadd próbáljam ezt kijavítani, pro foro interno, ami senkit sem kötelez, hogy „mert ők voltak legjobb barátai". De hát hogy is áll tulajdonképpen a Nyugat függősége gyáros barátaimtól ? A Nyugat elindult anélkül, hogy gyáriparos barátaim akár egy fillért is áldoztak volna erre. Nem is fordultunk segítségért hozzájuk, már csak azért sem, mert az induláskor — 1908-ban nem is voltak vagyonos barátaim. Jelentéktelen másodtitkár voltam akkor s még jóidéig, örültem, ha annyi előleget kaptam, amennyiből egy kétheti salzkammerguti útra tellett. A Nyugat megjelenését Hatvány Lajos segítsége tette lehetővé; anyagi segítsége, írói segítsége és propagandisztikus tevékenysége. Nem az én kedvemért állt a Nyugat mellé, és nem mint „gyáros-barát", kinek őt senki nem tekintette, hanem mint író, kinek akkor már jeles tanulmányai jelentek meg a Budapesti Szemlében; könyvének Die Wissenschaft des nicht Wissenswerten Németországban, tudós körökben, szép sikere volt, s ki épp úgy át volt hatva kezdeményezésünk időszerűségétől, mint mi hárman, kik a Nyugatot alapítottuk. Hiszem, hogy Ady nevének varázsa lényegesen közrejátszott segítő készségében. De hogy Osváttól mennyire távol állt, hogy anyagi előnyökért meggyőződésével ellenkező engedményeket tegyen, ezt éppen a Hatvany-Osvát affér bizonyítja. Erről bőven ír Gellért, — hogyhogy nem jutott eszébe, hogy íme ezekben a dolgokban Osvát is bronz-szikla ember volt. Később, mikor már némi tekintélyre tettem szert, s a Nyugat jelentőségét a gyáripar irodalmilag művelt köreiben is felismerték, valóban anyagilag is tudtam szolgálni lapunk érdekeit. Akkor már voltak barátaim, kik szívesen támogatták a Nyugatot anélkül, hogy ennek ellenében bárminemű beleszólást is kívántak volna a lap dolgaiba. Nem hiszem, hogy Gellért, ki a lap üzleti ügyeiben sűrűn érintkezett velük, ennek ellenkezőjét tapasztalta volna. De hát mért kell ezt szememre hányni, vagy mért kell a segítőket ördögi machinációkkal meggyanúsítani ? Mért kell ebben, ha csak közvetve is, Osvát Ernő jól titkolt korrupciójának jelét látni? A bevezetésben írtam arról, hogy emlékezéseim megírásában milyen nehézséget okoz ősi feledékenységem. Az ilyen feledékeny 14» 211