Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

medesi pont, melyből Kosztolányi Ady költészetének értékelését tengelyéből kivetni készül. Ekkor kezdett gondolkozni a problémán, miután azt vagy tizenöt éven kereszt ül tenni elmulasztotta. De hát mért ebből; valóban érzésbeli és ítélet beli felületesség már akkor is volt, 8 nyilván mindig is lesz, mért bizonyítana ez Ady ellen ? És mért bizonyítana ellene, hogy rajongói között ízléstelen és judíeiumnélküli emberek is vannak? (Kosztolányinak sikere lehet bírálatával: ezek könnyen melléje szegődhetnek.) És mi köze Ady zsenijének ahhoz, hogy van-e négerlárma körötte vagy sem? hogy a róla szóló irodalom hússzor annyi, mint amennyit egy fél évszázad alatt Arany Jánosról írtak ? hogy államtitkárok Ady Endre ,,tanai"-nak realizálását követelik, és az Ady-matinék és Ady-délutánok színültig megtöltik a hangversenytermeket? Ez lehet érdekes vagy érdektelen, idegesítő vagy közömbös - temperamentum dolga tömegpszichológiai tanulmányokat ejthetünk meg ezen, csak éppen Ady zsenijének megítéléséhez mindennek semmi köze. Ezt nem Juhász Gyula tréfás verseiből, nem a közönség attitűdjéből kell megismerni, hanem Ady Endre verseinek halhatatlan szépségeiből, egész művészetének ragyogó emelkedettségéből, melyről Móricz Zsigmond találóan mondja: ,,új magyar hitvallás", Babits Mihály: „hatalmas szimbólumépület". Más mérték nincs. Lám milyen nehéz dolog megállani a fogadalmat, hogy nem vitatkozók. Olyan boldogan írnám ide megcáfolhatatlan válaszul: A föltámadás szomorúsága című oratóriumot, vagy az Ifjú karok kikötőjében elragadó szerelmi kitárulását, vagy az Emlékezés egy nyár-éjszakára, Intés az őrzőkhöz című „háborús verseket", melyeknek olvasásakor a torkomban ver a szívem, vagy a Krőni káé ének 1918-ból döbbenetes dantei mélységét. Ezeknek s még száz versnek vagy ha úgy tetszik, negyvennek perdöntő nagyszerűségén nem tud változtatni, semmiféle matiné, négerlárma, dühöngjön a költő mellett vagy ellene. De különben is, mit törődik Kosztolányi az írástudatlanok, püspökök, belgyógyászok, bibliamagyarázók és egyéb műkedvelők szomorújátékával, mért nem az írástudókkal száll szembe, Babitscsal, Ignotusszal, Móricz Zsigmonddal, Osvát Ernővel, Szabó Dezsővel, Biró Lajossal, Hatvány Lajossal, Révész Bélával, Laezkó Gézával, Schöpflin Aladárral ? És mért nem száll szembe azzal a tömeggel, mely nem ír tanulmányt, nem jár négertáncot, nem nyüzsög matinén, nem