Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

lönbözőbb ürügyeken; hatalom volt az irodalomban, kinek szellemi vezérséget a Baumgarten-kurátorság erősen alátámasztotta. Nem feladatom, hogy ezeket a támadásokat ismertessem, otthon tudomásom szerint ezt alaposabban megtették, mint én azt másod- vagy harmadkézből tudnám. Két tehetséges íróról tudtam akkor, hogy a „tehetségtelenek osztály harcában" a hátvédet alkották (nem valami szerencsés metafora, s úgy kellett volna írnom: ,,a tehetséges hátvédet alkották"); az egyik József Attila volt, a másik Németh László. Támadásuk éretlen és felelőtlen volt. József Attiláé nem is lehetett más, akkor tán még húsz éves sem volt, s költői tehetsége erősebb volt, mint ítélőképessége. Helyreigazító megjegyzésem pedig arra a passzusra vonatkozik, amelyben Babits san-remói díjáról beszélek. Itt azonban előre kell bocsátanom a következőket: Valahol azt olvastam, hogy Babits nem szívesen beszélt politikáról. Tévedés. Szívesen beszélt, sőt passzióval. Nem is lehetett másképp; az idők, miket átélt: az első világháború kora, Trianon, forradalom, ellenforradalom, Wotan a nyugati határon, a nácizmus, a második világháború: hogy is képzelhető el, hogy ilyen érzékeny és érdeklődő ember, mint aki Babits volt, a magyarság és az emberiség sorsáért aggódó ilyen csupa ideg ember, ne politizált volna. Pártigazolványt nem hordott zsebében, de annál függetlenebbül alkotta meg véleményét és érdeklődött mások véleménye iránt. Nekem sűrűn volt alkalmam vele ilyen beszélgetéseket folytatni, érdeklődését és ítélőképességét megbecsülni. Sebbe a fejezetbe, a politika fejezetébe tartozik a san remói díj ügye is. Ilonka telefonozott, hogy Mihály nagyon szeretné, ha meglátogatnám, valami fontos dolgot kívánna megbeszélni velem. Siettem hozzá. Jobb napja volt, legalább úgy látszott. Nyaka be volt kötve; Ilonka valami kézimunka-díszítésű kendővel próbálta elfeledni a gégeoperáció sebhelyét, mit Mihály, ha beszélt, fehér, túlvilági ujjaival nyakához szorított. Elmondotta, hogy San Remóban ő mond majd köszönetet a kitüntetettek nevében, hallgassam meg köszönő beszédét, ö mély hálát érez az italianitás iránt, függetlenül a kitüntetéstől, s szeretné, ha beszéde ennek méltó kifejezést adna, de nagyon óvakodni kíván attól, hogy beszédébe bárki is meghajlást magyarázzon bele a fasizmus előtt. Hallgassam meg, s mondjam el véleményemet. fi olvasta fel szegény , önérzetes beszéd volt, egy iotát sem 13 Vezér Erwébet 193