Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

betörjön új időknek új dalaival, amikor a Vörösmarty—Petőfi Arany szép triásza az irodalmi befejezettség kánonját jelenti, a világ szélét, melyen túl már csak lelógathatja az ember a lábát az űrbe. Hogy soha annyi jó tanulmány nem jelent meg a magyar irodalom e három kiválóságáról, mint éppen a Nyugatban, azt jó lelkiismerettel állíthatjuk. Aztán, az első világháború folyamán vita azokkal, kik az írótól csatadalt kívántak, és a békefelsóhajtás egy-egy drámai hangját hazaárulásnak minősítették. És a háború befejeztével, megfélemlített vita azokkal, kik majdnem hogy a Nyugat íróit tették felelőssé Trianonért. Sötét évek, vezéri sorban egy tehetséges és lelkiismeretlenül agitatív erejű íróval. Majd néhány megbékültebb szellemű esztendő, nem anynyira megbékélt, hogy nem kellene kiállani ,,az elátkozott Ady"ért, a költő püspökének kenetes exkommunikációja ellen; válaszolni egy-egy fajvédő cikkre, mely a fajvédelem nagy akadályát a Nyugatban látja; ellentmondani egyetemi tanárok vakondok-látókörű intelmeinek . . . Lafayette-et egyszer Napóleon az amerikai szabadságharcról kérdezte. Mire ez röviden annyit mondott: ,,a világ legnagyobb érdekei dőltek el pat roui lie-találkozásokban." Színváltozás — színek változása. A harmincas évek első felében Wotan leszúrta lándzsáját a nyugati magyar határon: új emóciók, új küzdelmek, elgyávulások, kompromisszumos hajlandóságok, néha még a nácizmus ellenfeleiben is, tán nem is tudatosan . . . Hát még, akik egyszerre látókká válnak, a Mein Kampf hittételeinek szentlélek lovagjai. Vagy az okosak, akik óvatosan figyeltek, nehogy a jelentkezéssel elkéssenek. Vagy akik húsz év után hirtelen ráeszméltek arra, hogy Adyt Váradon a zsidók megrontották. Vagy akik versbe szedik a nürnbergi torvényeket. Történettudósok, akik a magyar közelmúltról a Horst Wessel dallama mellett elmélkednek, búslakodnak. Vagy a praktikus írók, akik készek kiállani a Duna jegére, hogy diktátornak kiáltsák ki ... B. Shaw-t megkérdezték, hogy mikor szeretett volna élni? ,,A 19-ik század ele^ jén, mondotta mert akkor mindössze egy ember- volt, aki diktátornak képzelte magát." És mélymagyarok és magasmagyarok és mellbőségek és szűkkeblűségek . . . ma már mindez a megzavarodott múlté, melynek káoszában az írók nemzedéke vesztette el leginkább az útját.