Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

tanulni a levelek nyelvét, s ebben ne zavarjon bennünket, hogy a levelekben néha idegenül hat a „rapszodikus Ady-líra", a szánalomkeltés túlzott keresése s nem utolsó sorban az olyan­fajta túlzások, mint azt a Zsukának küldött levelekben is lát­tuk. Nagyon hajlok a föltevésre, hogy Ady az ilyen túlzások­kal hitelét akarta venni magasztalásainak, vagy legalább is jelentőségükben leszállítani. Az ilyen magasztalás gyakran nem volt őszinte, de talán nem is nagyon bánta, ha a másik észre­veszi, hogy nem őszinte. Mindez be kell vallanom lélektani kísérletezés s majdnem reménytelen kísérlet, lévén, hogy a vesékbe-látás tudományát az Úristen önmagának tartotta fenn. Milyen emlékemet idézzem ínég? Arra a Botticelli fest­ményre gondolok, amelyen egy kis fiú lapáttal igyekszik a tenr ger felé, hogy kimerítse, tán Szent Ágoston metaforája. Vajon érdekes az, hogy művelt volt-e vagy sem ? A szó magte értelmében irodalmi műveltsége nehezen vethető össze Babits­• val, s mégis Ady a maga kisebb olvasottságát, milyen impo­nálón tudta feldúsítani, páratlan intelligenciája, mélyrehatókor r deklődése ós megértő képessége révén. Szenvedélyes újságolvasó volt; leginkább a politika érdekelte, de érdekelték az irodalmi hírek is, pletykák, napihírek, minden. Idegen nyelveket nem tudott; franciául annyit- megtanult, hogy francia lapokat jól olvashatóit, de már fordításait franciából Léda segítségé vei m ívelte. A legendának, hogy egy kereskedelmi kongresszuson a magyar delegátus helyett felszólalt, csak az lehet a/ alapja, hogy Ady Diósiék segítségével megírt egy rövidke* hozzászó­lást, s azt felolvasta. Szerette, hogy a Nyugat sokat foglalkozik francia irodalmi, politikai dolgokkal, amit kifogásolt, nem is a Nyugatnál, hanem a Figyelőnél, az a német kultúrával való foglalkozás volt. Nem volt annyira germanofób, inint Zsilinszky Endre, de nehezen bírta őket. Egy este valamelyik tabáni kocsmában voltunk együtt, ahol citerások játszot­tak. Ady nem volt becsípve, de már jókedvű volt, odaintette prímásukat: ,,húzz nekem valami jó büdös sváb nótát!" szólt rá keményen, s hamisan felénk hunyorgott. De Goethe Tojójának megkegyelmezett. Tán még Zila­hon olvasta nyilván fordításban s nagyon beesülte. A gé­niusz alakja, ki sehol sincs otthon, ragadhatta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents