Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

kell nagyon magyarázni. így szakadt meg barátsága Révész Bélával, meghitt barátjával, így Reinitz Bélával, aki verseit megzenésítette, s Ady hírével telebömbölte a maga szimpatikus módján és ellentmondást nem tűrően a világot. Földessy Gyulával, aki azóta is a legjobb tudással és meggyőződéssel szolgálja az Ady-kultuszt s másokkal is; gondolom, erről teljes névsort állított össze az Ady-irodalom. Úgy lehet, ahogy Hatvány írja, hogy ,,Szép Ernő, Lengyel Menyhért, Ignotus, a zseni feltétlen tisztelői, csak nehezen voltak rábírhatók Adyval való gyakori személyes találkozásra", s abban is igaza lehet Hatványnak, hogy „Schöpflin egykedvű szenvtelensége kellett hozzá, Fenyő jóakaró, cinikus fölénye, hogy valaki Ady szolgálatát mindvégig kibírja". Nem bántam meg. Az Ady Hatvány viszonyról nem szólok, néhány érdekes tanulmányban maga Hatvány írt erről, tárgyilagosságra való törekvéssel. És Ady szólt erről egy gyönyörű verssel: llunn, új legenda — legőszintébb vallomásai közül való. Ha nekem kéne eldönteni a vitát ha ugyan van még vita erről — »hogy Ady szerette-e Hatványt, akkor határozottan mondanám, s nem minden kompetencia nélkül, hogy igenis szerette, bár abból a körülményből, hogy Hatvány egyúttal mecénása is volt és pedig nem kicsinyeskedő mecénása, gyakran adódtak ferde helyzetek. Aminthogy adódtak úgyszólván mindenkivel, mindegy, hogy miiven okból. Pedig hát sok barátja volt; úgyszólván mindenki, aki odaült Három Holló-beli asztalához. De hogy Ady herce-hurcáiban kit tekintett igazán barátjának, s kinek volt igazán barátja, azt nem könnyű megállapítani. Semmi esetre sem pusztán Ady nyilatkozataiból. Bölöni Györgyöt barátjának fogadta és Nagy Endrét, Biró Lajost, Rippl-Rónai Józsefet, akiről tüntetőleg állította, hogy szebb ember, mint Bródy Sándor. Akit egyébiránt szintén kedvelt, bár nem merném állítani, hogy baráti viszonyban volt vele. Móricz Zsigmondot nagyon, - „hejh, Uramisten ! Uramisten !" idézte vidáman Móricz Márkus című elbeszéléséből, valahányszor találkozott vele. És barátja voltam en is. „Te vagy az egyetlen ember, akit soha meg nem martam" mondotta egyszer. (Azt hiszem, ezzel már egyszer eldicsekedtem ezekben a föl jegyzésekben.) Két szép versét ajánlotta nekem: Akit egyszer megláttunk és Tavasz van úrfi címűeket és