Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

hallja: a Budapesti Szemlében valami pimasz támadás jelent meg; válaszoljunk erre, ne engedjük öt ebek harmincadjára, mert neki nagy kedve van ezt pofonokkal elintézni, - igazi s nem szimbolikus pofonokra gondolt. Holott azzal a buzgalommal, eréllyel és fölénnyel, mellyel a Nyugat ilyen támadásokra reagált, igazán meg lehetett elégedve, s a legtöbb esetben meg is volt, de az nem tette jóvá, hogy egyszer, az ő érzése szerint a visszavágás nem sürgönyileg következett el. De ha ezen a ponton, az irodalmi társulatok, az Akadémia, a Budapesti Hirlap, stb. támadásainak visszaverésében nem is lehetett panasza, annál kedvetlenebbül tűrte, hogy a Nyugatot nem érezte maga mellett azokkal az írókkal való hadakozásaiban . . . „hadakozás" nem is jó szó, inkább felfricskázást kellene mondanunk akik az ő köntösén kívánnak osztakozódni, a Tökmag Jancsik seregének kipellengérezésében, akik az ő emlőin hizlalják magukat daliásra, ,,a dalos senkik", rossz kölykök, akik az ő nótáit zengik, Ady több haragot pazarolt ezekre, mint amennyit a maguk jelentéktelenségében megérdemeltek. A Nyugat valóban így kezelte őket, s ha egyiknekmásiknak kötetéről lenézőn írt, ez valóban nem azért történt, hogy Adyt ebben a csatázásban segítse, hanem mert a könyvet gyöngének ítélte. Ilyen ellentétek okozták, de tán egyebek is, amikről nem tudok, vagy amik kiestek emlékezetemből, hogy Ady nem tekintette a Nyugatot a maga lapjának, ugyanakkor azonban az olvasóközönség ítélete révén, szimbolikus értelemben s lelke mélyén, jusst formált rá. De különben is, ha a Nyugat szellemi egység volt is, munkatársai sokkal határozottabb egyéniségek voltak, mintsem, hogy az együttdolgozás állandóan zavartalan lehetett volna. Igazi vagy vélt sérelmek, egy-egy esetben elvi ellentétek, az általános emberi hiúságot fölülmúló írói hiúságok, olykor kicsinyességek, elég gyakran idéztek fel kríziseket, melyeknek elintézéséhez idegekre és türelemre volt szükség. A legkorábbi ilyen affér a duk-duk affér volt. Többen elmondták ezt, megpróbálom a magam verzióját előadni. Mindjárt az elején volt, a nagyváradi Holnap kötet megjelenése után, 1908 vége felé, az Uj Időkben cikk jelent meg Ady Endre tollából, az „úgynevezett magyar modernek" ellen, akikről vallotta, hogy semmi köze hozzájuk, s hogy az ő