Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet

musnak apró kis eposzai József Attila versei. [. . ] És meg kell éreznie mindenkinek, hogy földszagú álmaiba belevegyül a gyárfüst is, a szociális érzés baktériája.. .'

,34 A kritikai szempontrendszer kissé elvont, moralizáló általánosságával együtt is jól tükrözi ez a cikk a korabeli József Attila-líra alaptendenciáját, a panteisztikus-avantgarde lázadás fokozatos társadalmiasulását. S egyúttal azt is, ami József Attila ekkori verseiből a legnagyobb hatást gyakorolta az őt ismerő fiatal értelmiségi és munkásolvasókra. A Nincsen apám, se anyámat bírálva feltűnik a „szociáldemokrata" ízlés — csak részben jogosult — modernség-ellenessége.

35 Egyrészt valóban „vitatható" avantgárdé-jelenségekkel perel a kritikus, másrészt viszont nem látja, hogy a formabontó lázadás nem feltétlenül jelent kacérkodást a „nyugatos »differenciáltság« zsákutcájával". A költő hányavetiségében, kamaszos grimaszaiban jól érzékeli a kritikus, hogy mindez „kirívóan a szociális képtelenségek kínzó feszülésének eredménye", de „most, mégha lázad is, csak a szétdobált részekben vannak erős színei és sokszor rajtakapjuk az eredetieskedésen. Az ifjak között pedig ő a legtöbb reménység jogos várományosa. Csak meg kell maradnia önmaga mellett." Nádass József viszont Nyigriével ellenkező gondolatmenetet fejt ki: egy pozitív előjelű avantgardisztikus-modern József Attila-képet rajzol fel, Kassákhoz igyekszik közelíteni a költő műalkotás-egyéniségét: „Verseinek újszerűsége és erejük nagyrészt képeinek logikát megvető, nagyrészt asszociációkat követő rendszerében van. [...] Kétségtelen, hogy tágas, nagy föladatokra ez az elsősorban daloló költő sohasem lesz különösen alkalmas, de nem is igen fog vállalkozni. [!] Ő azoknak az országúti énekeseknek kései utóda, akik a maguk területén teljes egészében adják a világot."

36 Rendkívül érdekes tehát, hogy a 20-as évek második felében is tovább él a szociáldemokrata értelmiséget az Ady-viták idején megosztó Király István jellemezte (Ady E. 1970. 11.32 - 49.) hamis polarizálódás. Vagyis a konzervatív, szektás, trade-unionista és a modernista-revizionista értelmezés kettőssége jóllehet a korábbinál árnyaltabban, mérsékeltebben. Az évtizedforduló azonban módosította a szociáldemokrata sajtó kritikájának irodalomszemléletét. A konzervatívabb moralizáló-naturalisztikus, illetve az elvont-avantgardisztikus értelmezési „pólusok" helyett egyre gyakrabban találkozhatunk a szocialista irodalom ars poeticája kidolgozásának tudatos kísérleteivel, s ez lényegesen hozzájárult a József Attila-i líra jellegzetes arculatváltásának kritikai felismeréséhez. Az expresszionista-lázadó avantgárdé-szemlélet egyik szálon (lásd Gergely Sándor és általában a moszkvai íróemigráció útját) a szűkítő, agitatív proletkultba vitt, másik szálon (lásd a Kassák-kör kritikáit) a polgári modernizmus esztétikája felé. A szociáldemokrata pártállású kritikusok egy része viszont jóllehet nem „hibátlanul" — a marxista József Attila-kép alapozó munkálataihoz járult hozzá. Míg a szektás proletkult megtagadta József Attila költészetétől a szocialista jelzőt, Kálmán József "[NYIORI IMRKI (nyi. i.): József Attila: Nem én kiáltok. Népszava, 1925. ápr. 23. 2-3. 34 NYIORI IMRE: József Attila: Nincsen apám, se anyám. Népszava, 1929. mái. 29. 9. 3< NÁDAM JÓZSEF: József Attila: Nincsen apám, se anyám. Szocializmus, 1929. 166 -167.