Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Bevezetés

veszeti témákat tárgyaló szerzők és a külföldi munkatársak is, s ez utóbbi körülmény azt is jelzi, hogy a magyar irodalomtörténeti kutatás szemléleti korszerűségben nem marad el a nemzetközi színvonaltól. Az elméleti tendenciájú vagy célkitűzésű írások — meggyőződésünk szerint — segítenek továbbépíteni a szocialista realizmus módszere feltárásának évek óta folyó munkáját, megvilágítván az alkotói személyiség teljesebb szerepét, a társadalmilag meghatározott egyéni-művészi tudat beilleszkedését az objektív valóságba, ezzel együtt az alkotói kreativitás természetét. A valóság objektív tükrözésének|marxista—leninista elmélete így bontakozik ki előttünk egyre teljesebb és valóságosabb mivoltában, s segít megérteni a régóta annyi tudományos energiát lekötő realizmus —avantgárdé problémakör belső dialektikáját is. A stílusköntös másodrangú szerepet játszó külsőségei mögött meghúzódó lényegi mozzanat oly alkotói-módszertani sajátosságokat rejt magában, amelyek a valóság visszatükrözésének szigorúbban valósághű változatát és az objektív valóságból életerőt szívó szubjektivitásnak nagyobb teret engedő képződményét egyaránt átfogják, s művészi tehetség és az eszmei felkészültség szerencsés együtthatása esetén, érvényesen nagy mű létrejöttekor mind a realisztikus mind az avantgárdé megközelítésben lehetővé teszik az esztétikai realizmus megvalósítását. Ezért „törvényes" szülötte a szocialista művészetnek mind a realizmus, mind az avantgárdé, illetve egymást átható szimbiózisuk, amely oly jellemző a huszadik századi művészetre. E téma feltárásának útján még nagyon sok probléma vár tisztázásra, de úgy tetszik, az első biztató lépések megtörténtek már a tudományos konszenzus irányába. Amikor megállapítjuk, hogy a szocialista irodalmi kutatások folyamatában az első fázisban nagyobb helyet foglalt el az adatfeltáró munka, majd az első monografikus művek után az elvi-elméleti kérdések tisztázása kötötte le az erőket, arra gondolhatunk, hogy a tudományág belső ritmusa valamely törvényszerűségéről van itt szó, s csak ezen az úton végighaladva juthatunk el odáig — úgy véljük: hovatovább odaérkezünk —, amikor egyre inkább előtérbe fog kerülni — kell, hogy kerüljön — az esztétikai hozadék közvetlenebb vizsgálata. Munkánk során a magyar szocialista irodalom tényeiből indultunk ki, de egyre inkább látnunk kellett, hogy tárgyunk elementáris módon nemzetközi, beleágyazódik azonosságaival és sajátszerűségeivel a szocialista világirodalom nagy áramába, vonulatai és történései, törvényszerűségei csak e nagyobb egész vizsgálatában világosodhatnak meg, s a kutatásnak egyre inkább élnie kell a marxista értelmű összehasonlító módszerrel. Persze, még itt is az út elején állunk, ezzel magyarázható, hogy a magyar szerzők nemzetközi jellegű írásai mellett több külföldi szerző szólal meg, közvetlenül mutatva be eredményeit, amelyek számunkra igen fontosak, hiszen gyakran eddig ismeretlen anyagot tesznek közzé, ezzel és jellemző szempontjaikkal segíthetik a hazai stúdiumokat. De nemcsak a „geográfiai szemhatár" kiterjedése történt meg, hanem a társművészetek felé való tájékozódás igénye is felmerült, hiszen a kultúra nem hasítható szeletekre, s ha a célszerű munkamegosztás elkülöníti is a tudományágakat, ugyanilyen heves törekvéssel kívánjuk a hasonló vagy azonos tematikában az integrálást. Korábbi kezdeményezéseink után most a képzőművészet és a zene szakemberei társulnak az irodalmárok mellé, s külön érdekes színfoltja gyűjteményünknek az a tanulmány, amely a kultúr-