Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Kontha Sándor: Uitz Béla
kásságát, 36 a Függetlenek temetője című írásában pedig a Salon des Independents kiállítóit, nagy részüket a kispolgári művészet körébe sorolva. 37 Egy, a Sorbonne-on tartott polgári radikalista előadássorozatra reagálva írta a Vita a művészetről című cikkét, amelyben a burzsoá művészet hanyatlásáról s az új proletár művészet születéséről beszél. Ez utóbbi kialakulásáról alkotott elképzeléseit (voltaképpen tehát a saját törekvéseit) illetően ezeket olvashatjuk: „De a mi elvtársunk azt hitte, hogy mi hallani sem akarunk a burzsoá művészetről, és hogy mi nem csinálunk mást, csak tiszta proletár művészetet. Aki így gondolkodik, elfelejti: 1° hogy minden fejlődés menete dialektikus, 2° hogy a proletár művészet pontosan úgy formálódott, mint a proletariátus, ez az az ellentétes pólus, amely kivált a polgárságból, 3° hogy harcolni a polgári művészet ellen azt jelenti, hogy ismerni kell azt, mert nem lehet harcolni olyan ellenség ellen, amit nem ismerünk, 4° hogy a polgári művészetet el kell sajátítani, 5° hogy a jelenlegi korszakban senkiből sem lehet proletármüvész anélkül, hogy ne ismerné a burzsoá művészetet, 6° hogy az Akadémián hirdetett tanítás nem elegendő, azaz, hogy nem lehet megelégedni azzal, amit a kispolgári művészettől kapni lehet, 7° hogy nekünk tökéletesítenünk kell a proletariátus kollektív művészetét nemcsak a tartalomban, hanem a formában is." 38 A Clarté 1925 júniusában Contre la guerre du Maroc, contre l'impérialisme français cimmel különszámot jelentetett meg, amelyben a lap neves személyiségekhez (Romain Rolland, Roger Martin du Gard, Albert Gleizes, François Mauriac, Louis Aragon, Paul Éluard stb.) intézett körkérdésére („Mi a véleménye a marokkói háborúról?") adott válaszokat tették közzé. A címlapon Masareel rajza szerepelt, s a folyóirat hozta Uitz Prestige Français című rajzát is. Ez a rajz nem került be az Uitz által készített Contre la guerre impérialiste albumba, az azonban igen valószínű, hogy az egy évvel később megjelent, Marcel Cachin által bevezetett sorozat elkészítésének és kiadásának a gondolata erre az időre datálódik. Uitz, mint kritikus, párizsi írásaiban kétségkívül igen szigorú, szinte könyörtelen, de ilyen volt önmagához is. A saját múltját, művészetének korai szakaszait ugyanazzal a határozottsággal osztályozta, mint amellyel Foujitát, Chagallt, Picassót besorolta az általa felállított kategóriákba, rámutatva erényeikre, eredményeikre éppenúgy, mint korlátaikra. Erősen leszűkített szempontjai ellenére sem állítható azonban, hogy a leglényegesebb kérdésekben szektás álláspontot foglalt volna el. Rendkívül sokoldalú, tematikailag, műfajilag, stilárisan egyaránt széles alapokon nyugvó művészi gyakorlata is ellentmond ennek, jóllehet ő maga korántsem értékelt mindent egyformán, azaz volt amit csak tanulmánynak, előkészületnek, kísérletnek, ujjgyakorlat** BÉLA UITZ: A propos de Chagall et de Foujita. Clarté, 1925. N° 72. 125-127. "BÉLA UITZ: La Cimetière des Indépendants. Clarté, 1925. N° 74. 213-215. • B. U. MARTEL: Controverse sur l'art. Cahiers du Bolchévisme, 1926. marc. 25. N° 45. 767-770.
