Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Baróti Dezső: Radnóti Miklós és a proletárköltészet

mus, Bartók zenéje, a magyar parasztdalok, Brecht Koldusoperája és az orosz munkásmozgalmi énekek, Majakovszkij és Ady, a szocialista esztétika első kísérletei és a szellemtörténet vagy a radikális polgári szociológia néhány tétele kavarogtak bennünk. Ezeket próbáltuk egy romantikusan elképzelt proletárkultúra érdekében összeegyeztetni, ki szabadabban, ki pedig inkább szigorúbban, ahogy akkor mondtuk „vonalasán". De a „proletkultos" vállalkozások politikai prakticizmusától sem riadtunk vissza. Mégis, arra törekedtünk, hogy ezt színvonalasabban csináljuk, mint ahogy az általában szokásos volt. Később majd behatóan szólok arról, hogy Radnóti ekkor már verseit is a proletariátus, sőt a direkt agitáció szolgálatába akarta állítani, de az is idekívánkozik, hogy Buday György Korunk kimérái címen kezdett el egy osztályharcosnak szánt képregény-sorozatot, és hogy a Szegedi Fiatalok vörös borítólappal megjelent 1932-es Kis Kalendáriumának anyagában különös hangsúlyt kaptak a parasztság lázadó hagyományait őrző betyárdalok és balladák. Mi, „irodalmárok" az írói művek és a folklór társadalmi gyökereinek megmutatására tettünk marxistának elgondolt lépéseket, bár valójában inkább csak szociologizáló kísérleteket, Hont pedig már ekkor felvetette a szabadtéri játékok gondolatát. Piscator és Gémier példájára a tömegek hitét, világnézetét kifejező színház mellett agitált s 1931 decemberében erősen átpolitizálva vitte színpadra Berceli Anzelm Károly Lángész című darabját, amelynek díszleteit Buday György készítette. A közös politikai szándékot egyénenként sokféle érzelmi, ízlésbeli, sőt morális árnyalat színezte vagy épp keresztezte, ami a politikai és ideológiai kérdések körül forgó, szinte mindennapos megbeszéléseinken sok szenvedélyes vitára adott alkalmat. A marxizmus—leninizmus néhány vitathatatlannak tartott alaptétele elfogadásában és a közvetlen politikai célok vállalásában azonban több-kevesebb következetességgel mégis egyek voltunk. Hozzávéve ifjúi optimizmusunkat, ez elegendő volt, hogy összetartson és lelkesítsen bennünket. Olyanok voltunk tehát, mint a harmincas évek egyéb kommunista orientációjú diákjai Bécsben, Prágában, Párizsban, Oxfordban vagy Barcelonában. Amikor néhány évvel később a Radnótitól is megénekelt párizsi kis szállodában együltömben végigolvastam a tragikus sorsú Paul Nizan regényét, az összeesküvést, jó néhány oldalán szinte a mi szegedi diákéveink rajzát fedeztem fel benne. Azt is hamarosan beláttuk, hogy nem maradhatunk meg a diákélet keretei között, s nem sokkal az egyetemi sejt megalakulása után bekapcsolódtunk a^ Hétvezér utcai Munkásotthonban folyó politikai munkába, amelyből főképp az ifjúmunkások számára tartott, jórészt kommunista tendenciájú vagy legalábbis olyannak szánt előadások megtartásával vettük ki a magunk részét. Buday pl. a modern grafikai eljárásokról beszélt, a témához illően épp a nyomdászok Jósika utcai otthonában, Radnóti József Attiláról és a modern líráról tartott szemináriumszerű előadást, jómagam Ady líráját ismertettem hasonló módon, Hont a színjátszás problémáiról szólt, Reitzer Béla pedig német nyelvi tanfolyamot tartott, hogy most csak a Művészeti Kollégium néhány előadóját említsem meg. De az aprómunkától, így a röplapok vagy e

gyes újságok és folyóiratok terjesztésétől sem idegenkedtünk. További új színt és lelkesedést hozott közénk, hogy még 1931 őszén többen bekapcsolódtunk a Munkásotthon szavalókórusába, amely a szegedi kommu-