Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Dobossy László: Romain Rolland és a szocialista irodalom

kezményeként keletkezett háborús veszély s a párhuzamosan föllépő és növekvő fasizmusok ellen szerveződtek. Ily módon Az elvarázsolt lélek szükségképp a pacifizmus fogalmának és funkciójának, vagyis Rolland gondolkodását és cselekvését leginkább átható társadalmi magatartásnak is új értelmezését adja. Amilyen mértékben konkretizálódik a fasiszta veszély Európában, s a gyarmati népek egyre erőszakosabb kizsákmányolása Ázsiában és Afrikában, úgy érlelődik Az elvarázsolt lélek hőseinek s persze magának Rolland-nak is az a meggyőződése, hogy a békéért s a fasizmus ellen szervezetten, határozottan, valamennyi erő összefogásával kell küzdeni. Az olyan pacifisták, akik ,,karba tett kézzel" akarják a háborús veszélyt megakadályozni, nem segítik, hanem gáncsolják a béke és haladás ügyét. Az elvarázsolt léleknek e leglényegibb mondandója tehát átvezet bennünket témánk második területére: Rolland szervező munkájának ismertetésére. A húszas évek keresései és csalódásai után Romain Rolland örömmel fogadta Henri Barbusse közeledését, aki 1932 tavaszán előbb levélben, majd személyesen is arra szólítja fel, hogy kezdeményezzék együttesen egy világkongresszus összehívását a háború és a fasizmus ellen. Teljesen tisztában van e kezdeményezés elsődlegesen politikai jellegével; Barbusse-szel folytatott levelezése tanúsítja, hogy aprólékos taktikai kérdések sem voltak közömbösek számára. Az elvarázsolt lélek azonban elvezette a legkövetkezetesebb cselekvés vállalásához, miközben — természetesen — gondosan ügyelt a ,,két szárny" egyensúlyára, vagyis arra, hogy a tett és a gondolat összhangban legyenek, kiegészítsék, táplálják egymást. Szerette idézni Gorkij szavát Leninről, aki ,,hitt a minden ember eljövendő boldogságát megvalósító szép álomban", s a lenini hitet szívesen párosította a legtisztább szellemi ember - Goethe tételével: „cselekedni kell". E két szélsőséges példán szemléltette a gondolkodás és a cselekvés egymást kiegészítő szükségszerű egységét. Egy 1933-ban írt, ritka dokumentum értékű levélben hitet tesz az új szintézis mellett: túljutott immár azon a magatartáson, amelyet a Jean-Christophe Gottfried bácsija testesített meg. „Gottfried csak a kiindulási pontot jelezte, igaz, igen lényeges kiindulási pontot. Ámde ugyanígy lényeges az is, hogy túljussunk rajta. A becsületes Gottfried soha sem mondaná: »Csinald, amit én csinálok*, — hanem: »Azt csinálom, amire képes vagyok, te meg csináld azt, amire képes vagy«. S aki megvalósítja, amire képes, egyedül az a »hős«. A legfőbb jó az, amit az ember a távoli társaiért cselekszik: senkinek nincs joga közömbösnek lenni ezzel szemben . . . A politika, melyet ön lebecsül, nem egyéb, mint a távoli és közeli társak javára kifejtett cselekvés, minden ember védelme és előbbre segítése. Senki számára nem ismerem el a jogot, hogy közömbös legyen a politika iránt: ez érdektelenséget jelentene más emberek megpróbáltatásaival, szenvedéseivel és küzdelmeivel szemben." — A cselekvésnek e dicsérete után a szemlélődés jogát, a „másik szárny" értékét méltatja Rolland: „Egyáltalán nem szólom le az elmélkedést, amelyben napjaim javarészét töltöm. Ámde úgy gondolom, azért kell visszahúzódni, hogy összeszedhessük magunkat, — s aztán annál hathatósabban sugározhassuk szét energiánkat."

13 13 R. Rolland levele Roger Bodard-hoz: Jean-Cristope dans la mêlée. Combat, 1936. ápr. 1.